Minimális előnyt szereztek a váradiak a kupacsatában

William Franklin többet „volt elfoglalva” a társak kiszolgálásával. Fotó: oradeabestphoto.ro
William Franklin többet „volt elfoglalva” a társak kiszolgálásával. Fotó: oradeabestphoto.ro
Hétfőn este a férfikosárlabda Román Kupa negyeddöntő mérkőzés első találkozóján a Nagyváradi VSK U minimális, egyetlen pont különbségű, 77–76 arányú győzelmet aratott a Bukaresti Steaua ellen. A visszavágóra szombaton Bukarestben kerül sor.

A roppant agresszíven és jól is játszó kőkemény fővárosi „dió feltörése”, illetve a kiváló hazai kosarasok alkotta cserepaddal rendelkező bukaresti gárda legyőzése a találkozó első percétől egészen az utolsóig igen rázós feladatnak bizonyult a házigazdák számára, ami azonban végül mégis „boldogítónak” bizonyult. Ugyanekkor nem szabad elfeledni azt sem, hogy kupamérkőzésen nem egyetlen, hanem két román játékos kell szerepeljen egy-egy csapatban!

Az egyenlítésért hajtottak

A vendégek kezdtek jobban, s az első negyedet megérdemelt tizenegy pontos előnnyel zárták a körülményeskedő, pontatlanul is dobó hazaiakkal szemben. A sérült Bogdan Ţibîrnă nagyon hiányzott a VSK U-ból, játékát a román cserék természetesen nagyon nehezen tudták csak pótolni, de a következő három negyed végeredménye mégis a házigazdák részére volt kedvező, miközben ellenfelük folyamatosan vezetett, olykor hét pont különbséggel is, ám a hátrányt csupán nem sokkal az utolsó játékrész befejezése előtt sikerült előnyükre fordítani. Vagyis megismétlődött a korábbi történet fordítottja, amikor a bajnokság alapszakaszának visszavágó, váradi mérkőzésén a tizenkettedik forduló során (december 12.) a fővárosiak nyertek 79–77-re az utolsó negyedbeli jobb dobó arányuknak köszönhetően. Ami pedig a két csapat román játékosainak év eleji kupateljesítményét illeti, a Steauaban kiemelkedőt nyújtott a Váradról elszármazott válogatott kiválóság, a hétfőn 23 pontig jutó Nicoară, valamint a VSK U-ban a hétfőn tizenegy ponttal jeleskedő Paşca és a nyolcat szerző Mandache, akik mellett sikeresen mutatkozott be a hazaiak szurkolótáborának az új idegenlégiós szerzemény, a tíz pontot dobó szlovén Miha Zupan is. A visszavágót január 9-én, szombaton rendezik Bukarestben.

Mestervélemények

Cristian Achim, VSK U: – Nagyon jó, igen harcos mérkőzést vívott a két csapat, s fontos győzelmet arattunk egy nagyon lelkes közönség előtt. Még nem dőlt el semmi, bármilyen eredmény születhet a szombati visszavágón. Bukarestbe erőnkben bízva utazunk, ahol mindent megteszünk a továbbjutásunk érdekében. Az új szerzeményünk, Miha Zupan szerintem nagyszerűen be fog válni, ám idő kell ahhoz, hogy tökéletesen beilleszkedjen csapatunk játékába, hiszen szeptember óta nem játszott és így az erőnléte sem megfelelő.
Hristu Sapera, Steaua Exim Bank: – kiegyensúlyozott, jó mérkőzést játszott két egyenlő erősségű csapat. Tanítványaim követtek el hibákat és kevesebbet kellett volna szabálytalankodjanak, a visszavágóig elemeznünk kell a történéseket, javítanunk kell, mert nagyon nehéz összecsapás vár ránk. Nem tartom vereségnek a váradiak elleni találkozót, megyünk előre a következő negyven percre, és nem hiszem, hogy létezik esélyes legénység a következő meccsen. Mindkét együttesnek hosszú a román játékosok alkotta cserepadja, és ezért úgy gondolom, egyformák az esélyeink.

Jegyzőkönyv

A hétfőn este Nagyváradon rendezett férfikosárlabda Román Kupa negyeddöntőjének odavágó találkozóján: VSK U–Steaua 77–76 (14–25, 20–13, 25–23, 18–15). Antonio Alexe Sportaréna, mintegy 1 500 néző. Játékvezetők: Ciprian Stoica, Bogdan Podar, Şerban Raşogă. Megfigyelő: Doru Vinaşi. Összeállítások, pontszerzők, VSK U: Mandache (8), Barnette (20), Markovics (5), Paşca (11), Popescu (2), Lucsics (2), Lupusavei (3), Zupan (10), Nuhanovics (9), Nicolescu, Franklin (7). Steaua: Paul, Graham (7), Roșu, Amis (6), Nicoară (23), Williams (5), Marinovics (11), Malesevics (20), Drăguşin (2), Galdikas (2).

Szántó Sándor



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter