Mindenki számára ingyenes a tbc kezelése

Szatmár megye – A TBC Elleni Küzdelem Világnapján Szatmárnémetiben szakmai előadások hangzottak el a pneumoftiziológiai kórházban. Az idei mottó: Többet, jobban, gyorsabban!

„Sok beteg csak a tbc egy késői fázisában kerül orvoshoz és ennek egyik oka, hogy nem tudják vagy nem hiszik el, hogy ez a kezelés az első naptól a legutolsóig, a kórházi ellátással és a gyógyszerezéssel együtt teljesen ingyenes” – panaszolta dr. Sălăjean Lita, a Szatmárnémeti Pneumoftiziológiai  Kórház (tbc kórház) orvosigazgatója, aki azt is kihangsúlyozta, hogy nem csak azok számára ingyenes, akik rendelkeznek egészségügyi biztosítással. A TBC Elleni Küzdelem Világnapján, március 24-én a kórházban szakmai előadások is elhangzottak, valamint statisztikai adatok szemszögéből is megközelítették a résztvevők Szatmár megye helyzetét mind országos, mind európai szinten. A tuberkulózist régebben a szegények betegségének nevezték, és emiatt kapcsolódik hozzá egy stigma, amely nehezíti a szakorvosok munkáját, hiszen a betegek nem jutnak időben orvosi kezeléshez, vagy emiatt a kórházi kezelést követő utókezelést félbehagyva, később a betegség súlyosabb, gyógyszerekkel szemben ellenállóbb válfaja betegíti meg őket. Dr. Ioan Sergiu, a kórház menedzsere azt is kiemelte az előadásokat megelőző sajtótájékoztatón, hogy Románia — ha nem számítjuk be Kirgizisztánt és Kazahsztánt —, Európában a második helyet foglalja el Moldova mögött, ami a százezer lakosra jutó tbc-s betegek számát illeti. Szatmár megyében pedig valamivel az országos átlag feletti a lakosságra jutó betegek száma. 2008-ban 408, 2009-ben pedig 400 új és visszaeső beteget kezeltek Szatmár megyében. A betegek kezelését és ellátását a megyei egészségügyi pénztártól és a megyei közegészségügyi igazgatóságról folyósított, az évek folyamán csökkenő tendenciát mutató finanszírozás mellett az is nehezíti, hogy éppen csak annyi orvos és egészségügyi szakszemélyzet van, amely a túléléshez elég – mutatott rá Cimpan Eleonora, ellátási igazgató az egyik súlyos problémára.