Mindenki kapjon támogatást

Mindenki kapjon támogatást
Az idén április április 29. és május 6 között kerül megrendezésre a Festum Varadinum rendezvénysorozat, mely az RMDSZ és a négy történelmi egyház közös szervezésében zajlik. Ennek kapcsán tettük fel kérdéseinket Biró Rozáliának a Varadinum Kulturális Alapítvány elnökének.

 

 

Milyen rendezőelv mentén fognak lezajlani a Festum Varadinum eseményei?

A két nagy történelmi magyar egyház kezdi és zárja a rendezvénysorozatot, szerda és csütörtök a két kisebb történelmi egyház napja, a péntek pedig az RMDSZ-é. E köré az öt rendezvény köré csoportosulnak a kisebb rendezvények. Néhány ezek közül hagyományosnak mondható, hiszen évről évre újraszerveződik például a kézműves foglalkozás, a civil szervezetek napja, és az iskolákban a történelmi vetélkedők. De idén is, mint minden évben új rendezvényekre is sor kerül. Tegnap (hétfőn – szerk. megj.) ülésezett a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriuma, amelyen eldöntötte azt, hogy pályázatokat ír és a pályázatokból befolyó összegekből a civil szervezeteknek támogatást biztosít a Festum Varadinumon megszervezendő eseményeikre. A kuratórium április elején dönteni el azt, hogy melyik rendezvényt milyen összeggel tudja támogatni, illetve megpróbálja az általában nagyon sűrű programot úgy szervezni, hogy minél kevesebb átfedésre adjon lehetőséget, és ezáltal mindenki meg tudja szervezni a maga rendezvényét úgy, hogy az érdeklődő közönség oda is tudjon érni.

 

A Varadinum Alapítvány átvállalja egy-egy civil rendezvény teljes költségét?

Az alapítvány a nagyváradi önkormányzathoz, a kulturális minisztériumhoz és a Communitas Alapítványhoz hoz tud pályázni, és az is előfordulhat, hogy egyik vagy másik pályázatunk nem nyer, ami azt jelenti, hogy nem tudunk teljes támogatást nyújtani a civil szervezetek rendezvényeire.

 

Milyen kritériumok alapján fognak dönteni a támogatásról, ha netán túl sok igénylés érkezik az Alapítványhoz?

Minden évben elhangzik ez a kérdés a kuratórium ülésén is. Meg kell határozni, hogy a cél az-e, hogy minél több nagyváradi civil szervezetet támogassunk vagy az, hogy csak kitűnő és kimagasló minőségű rendezvények kerüljenek a Festum Varadinum zászlaja alá. Eddig bár nem egyhangúan, de a kuratórium többsége mindig úgy döntött, hogy lehetőleg minél több civil szervezet rendezvényét támogassa. Én remélem, hogy az idén is ez a döntés fog megszületni, mert ugyan érkeznek visszajelzések arra vonatkozóan, hogy zavaró az, hogy negyven-ötven rendezvényünk van egy hét alatt, de nagyon nehéz egy újonnan létrejött, vagy kezdő lépéseit megtevő civil szervezetnek azt mondani, hogy „téged nem fogadunk be a Festum Varadinum zászlaja alá, mert túl kicsi, kezdő vagy és a rendezvényed csak egy szűk réteget érint.” Én nagyon remélem, hogy az idén is tudunk minden rendezvényt támogatni, akkor is, hogyha a finanszírozások értéke csupán három, öt vagy tízmillió régi lej. Minden olyan eseményt támogatunk, ami besorolható a kulturális rendezvény címszó alá. Nem kiszorítani és nem válogatni szeretnénk, hanem azt akarjuk, hogy fokozatosan olyan értelemben is a miénkké alakuljon át ez az ünnepségsorozat, hogy a rendezvények a mi képzőművészeinkről, tanárainkról, diákjainkról szóljanak, és kevésbé a meghívott vendégekről. Természetesen az anyaországból is lehet kiemelkedő személyiségeket hívni, de hiszem azt, hogy a Varadinum Alapítvány egyik feladata az, hogy a saját értékeket támogassa, a helyi hagyományokat őrizze.

 

Nem merült fel annak lehetősége, hogy az új civil szervezeteket más időpontokban, nem feltétlenül a Festum Varadinum keretén belül támogassák?

A Varadinum Kulturális alapítvány célkitűzése a továbbiakban is csak a Festum Varadinum szervezése, illetve a Ki Mit Tudban van egy részszervezői státusza. Volt már kísérlet arra, hogy próbáljunk meg az év más időszakában találni időpontokat, amikor szintén a Varadinum Alapítvány szervezne eseményeket, de erre még nincs nyitottság, ebből következik az, hogy a Festum Varadinumon és a Ki Mit Tudon kívül a Varadinum Alapítvány jelenleg másban nem gondolkodik.

 

Pap István