Minden műfajban fontos a hitelesség

Minden műfajban fontos a hitelesség
A nyíregyházi Mandala Dalszínház produkciójában mutatták be Váradon az Oscar című vígjátékot. A darab főszereplőjével, Józsa Imre színművésszel beszélgettünk a bemutató másnapján.

– Milyennek találta a váradi közönség fogadtatását?
– Egyszerűen fantasztikus volt, a nézők a tenyerükön hordoztak bennünket. Köszönöm a szervezőknek, hogy a rossz idő ellenére sikerült megoldást találniuk arra, hogy eljátszhassuk az előadást, és köszönöm a műszaknak is, hogy olyan rövid idő alatt össze tudták szerelni a díszleteket és a műszaki berendezéseket az új helyszínen, és aránylag hamar elkezdődhetett az előadás. Az pedig, hogy a közönség a darab végén felállva tapsolt, az egy olyan élmény volt, amilyenre minden színész vágyik életében.

– Hányszor lépett fel eddig Váradon?
– A hétfői előadás egyedi volt, ugyanis bár többször átutaztam már Nagyváradon, de mindeddig még nem játszottam itt.

Talán már jövőre?

– Számíthat a közönség arra, hogy a jövőben gyakrabban láthatja önt itt játszani?
– Most Nyíregyházán fogok dolgozni a Dollárpapa című előadásban és így valószínűleg sokat fogok beszélni Dobos Lászlóval (a Mandala Dalszínház igazgatója – szerk. megj.), és szóba kerülhet újabb nagyváradi fellépés is. Talán már jövőre összejöhet valami, de persze a színészkollégákkal együtt kell majd felmérni a lehetőségeket. Az biztos, hogy én boldogan mennék Váradra fellépni.

– Min dolgozik jelenleg?
– A Dollárpapa című előadást már említettem, én leszek a Dollárpapa. Ennek a darabnak a próbái augusztusban kezdődnek, a bemutató októberben lesz. Emellett a Szőke ciklonban fogok játszani, amit Szegeden fognak bemutatni.

A szeretet kárpótol

– Ön szerint melyek a színészi pálya legtöbb örömöt nyújtó pozitívumai, illetve a legnagyobb nehézségei?
– Én 1974 óta ezt csinálom, és sok csodálatos embert ismertem meg ezen a pályán. Most sorolhatnám a neveket, de sajnos közülük sokan már nem élnek. Én Várkonyi Zoltán tanítvány voltam, tőle olyan útmutatást kaptam, aminek köszönhetően még most, hatvanegy évesen is azt tapasztalom, hogy még mindig szükség van rám és a munkámra. Mi, színészek is hús-vér emberek vagyunk, tehát öregszünk; nem csak a testünk, de az agyunk is öregszik, hamarabb elfáradunk, de a közönség szeretete kárpótol mindazokért a nehézségekért, amelyek ezen a pályán tapasztalhatók. Én azt üzenem a fiataloknak, hogy ez egy nem könnyű, de gyönyörű pálya, ezért úgy válasszák ezt a hivatást, hogy legyen jövőképük. Nagyon fontos a fokozatosság: az almát nem egyetlen harapással kell felfalni, hanem egyszerre csak egy kicsit harapni bele, majd megint harapni belőle egy kicsit, és így tovább. Vagyis úgy dolgozzanak ezen a pályán, hogy fokozatosan megértsék, megtapasztalják saját képességeiket, határaikat, végső soron önmagukat. Az a fontos, hogy a fiatalok hivatásuknak tekintsék a színészetet, elhivatottságból, nem pedig a reflektorfény miatt jöjjenek erre a pályára.

Csak hitelesen!

– Ön nagyon ismert szinkronszínészként is. Mit jelent az ön számára ez a műfaj?
– Én 1976 óta szinkronizálok, és köszönöm a sorsnak és az életnek, hogy itt lehetek, és immár harminc éve számos híres színészt szinkronizálhatok. Csak hogy néhány példát említsek, Nicolas Cagenek, Chevy Cheese-nek, Dudley Moore-nak kölcsönöztem a magyar hangját. Annak idején én szinkronizáltam Rómeót Zefirelli híres filmjében. Várkonyi Zoltán, miután látta azt a filmet, arra figyelmeztetett, hogy bár nagyon jó munkát végeztem, de ne legyek annyira naiv, hogy azt higgyem, lesz rendező, aki valaha rám fogja osztani Rómeó szerepét. És a színpadon valóban nem játszottam el Romeót, de szinkronszínészként elmondhattam azokat a gondolatokat, közvetíthettem azokat az érzéseket, amelyeket Rómeó gondolt, érzett, és ez nagyon jó érzéssel tölt el, hiszen ilyen értelemben nincs különbség szinkronszínész, és színpadi színész között, mert mindkettő ugyanolyan szakmai elégtételt tud nyújtani. Egyébként azt a Zefirelli filmet a mai napig azzal a szinkronnal vetítik, nem szinkronizálták újra. Nekem mindegy, hogy a rádióban, a szinkronstúdióban, vagy a színpadon dolgozom, mert mindegyik műfaj az én munkám része, és ha nem vagyok hiteles szinkronszínészként, akkor miért várjam el a közönségtől azt, hogy a színpadi alakításomat komolyan vegye, és hitelesnek tekintse? Én mindenhol Józsa Imre vagyok, minden munkámban az én hitelességem van ott, ezért mindig tudásom legjavát adom. Ez az amit, manapság sokan elfelejtenek, de ez legyen az ő bajuk.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter