Minden merényletért egy életfogytiglan

Életfogytiglani börtönre ítélték az atlantai olimpiai robbantót hétfőn. A 38 éves férfit három másik merényletért is ugyanezt a büntetést kapta.

Eric Rudolph összesen négy bombatámadást követett el. Az elsőt az 1996 atlantai olimpián, ahol úgynevezett piszkos bombát rejtett el egy hátizsákban. A detonációban szétrepülő szög- és csavardarabok egy nőt megöltek, 111 embert megsebesítettek.
A második és harmadik támadást 1997-ben Atlantában, egy melegklub és egy abortusz klinika ellen követte el, melyekkel összesen 11 embert sebesített meg. Ezekért egy életfogytiglant kapott hétfőn.
Negyedszer Alabama államban, Birminghamban robbantott egy abortusz klinikán. Itt egy rendőr vesztette életét és egy nővér súlyosan megsebesült. Ezért a merényletért két életfogytiglant kapott a múlt hónapban.

Az egykori hivatásos katona – aki a feltételezések szerint tagja egy rasszista szervezetnek – a merényletek után az észak-karolinai hegyekbe menekült, és öt évig bujkált különböző rejtekhelyen. 2003-ban fogták el egy bevásárlóközpontnál, amint éppen élelmet guberált a szemétből.

A férfit azért nem ítélték egyik tettéért sem halálra, mert beismerő vallomást tett és azt is elárulta, hová rejtett el 113 kilogramm dinamitot. Azt is elmondta, hogy az olimpia elleni merénylet eredeti tervei szerint öt robbantást tervezett az olimpia területén, esetleg Atlanta elektromos hálózatában robbantott volna, hogy félbeszakítsa a versenyeket és “felidegesítse a kormányt”.