2010.12.30 09:06; Frissítve: 2010.12.30 09:06


Milliókat kaszál testvérével az X-Faktor győztese

Milliókat kaszál testvérével az X-Faktor győztese
Igaza volt Nagy Ferónak, aki mindig azt hangsúlyozta: aki bejutott az X-Faktorba, az már nyertesnek mondhatja magát. Az RTL Klub tehetségkutatója után jelenleg a Vastag testvérek a legkelendőbbek, őket követi Király L. Norbi, Takács Nikolas és Janicsák Veca.

Az X-Faktorosok karrierje 2011-ben indul be igazán, hiszen a hatalmas érdeklődésnek köszönhetően a rajongók és a rendezvényszervezők is sorba állnak értük. A felhajtásnak köszönhetően nyárig szinte minden hétvégén fellépnek valahol, így havonta milliókat is zsebre tehetnek.

A Napi Ász megtudta: Vastag Csaba közel 200 ezer forintért, míg öccse, Tamás, valamint Király L. Norbi, Takács Nikolas és Janicsák Veca ennél 20-30 ezer forinttal kevesebbért vállal fellépést. Ebből – mint a legtöbb előadónak – lejönnek a menedzseri, kiadói jutalékok, de még így is elégedetten hagyhatják el a színpadot.

“A Vastag testvérek általában együtt mennek fellépni, melléjük néha Norbi is betársul. Nyíregyházán hatezer ember előtt léptek fel, Szombathelyen ötezres tömeg várta őket. Úgy tudom, egy hétvégén akár három-négy fellépésük is van. Szilveszterkor pedig természetesen szinte mindegyikük megállás nélkül dolgozni fog” – nyilatkozta a napilapnak egy neve elhallgatását kérő rendezvényszervező.

Forrás: Stop.hu

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Apocalyptica a Campus Fesztiválon
Alig egy hete jelentette be főbb programjait Kelet-Magyarország egyik legnagyobb fesztiválja a Campus Fesztivál, [...] tovább »
….és még mindig Sziget
Újabb izgalmas csapatok és előadók mondtak igent a jubileumi Sziget szervezőinek. A Nagyszínpadon landol majd [...] tovább »
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés