Mikulásváró premontrei öregdiákok

Mikulásváró premontrei öregdiákok
Nagyvárad- Mint minden esztendőben, az idén is szervezett Mikulás-napi ünnepséget a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete, a múlt szombaton zajlott batyus összejövetel helyszíne ezúttal is a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum díszterme volt.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Zalder Éva igazgatónő és Benedek Ramóna hitoktató is. A Fehér Gabriella magyartanárnő által felkészített hatodikosok egy alkalomhoz illő kedves, de ugyanakkor tanúságos műsorral készültek, meglepetésként pedig plüssállatkákat ajándékoztak az egybegyűlteknek. A jelenlevőket Pásztai Ottó egyesületi elnök is üdvözölte, majd az asztaloknál folytatódott az eszmecsere, az otthonról hozott finom ételek és illatok „társaságában”. A fogyatékkal élő gyermekek által csinált adventi koszorún a két gyertyát az egyesület egyik szimpatizánsa, tiszteletbeli tagja, Wéber Csilla gyújtotta meg, majd azt a filmet vetítették le, mely szeptember végén készült, amikor létezésének húsz éves évfordulóját ünnepelte a civil szervezet. Ezután úgymond kisebb csoportok alakultak ki, melyeknek tagjai aktuális eseményeket vitattak meg éppen, vagy felidéztek régi szép emlékeket. A jó társaság mellett a kiváló hangulathoz az is hozzájárult, hogy többen – Bod Péter, Vonház Antal és Barabás György- vicceket meséltek, Pásztai Ottó pedig humoros szólásokat olvasott fel.

Ciucur Losonczi Antonius