Mikulás a Szent Ferenc-napközikben

Mikulás a Szent Ferenc-napközikben
Bihar megye – A bihardiószegi napközis gyerekek Székelyhídra utaztak, hogy az ottani napközis gyerekekkel együtt várják a Magyarországról érkező Mikulást.

A Mikulásnak  szólt versek és énekek után nagy volt az öröm, mert az édességekkel teli ajándékcsomag mellett villogós mikulássapkát is kaptak. Pillanatok alatt hatvan “kis Mikulás” termett a teremben, akik örömükben szinte a plafonig ugráltak. A második Mikulás már Diószegre érkezett. Kiss András  és Hunyady Jolán  nagyváradi fiatalok úgy érezték, hogy megajándékozzák a Szent Ferenc Alapítvány  egy csoportját, tanubizonyságot téve arról, hogy ma is vannak olyan fiatalok, akik tiszta lélekkel másokra is gondolnak.
 
A napközis gyerekek versekkel és énekekkel kedveskedtek “András mikulásnak” és “Bea krampusznak”, akik fiatalos, frappáns megoldással iskolás táskákba csomagolva  adták át a személyre szóló ajándékokat. A gyerekeknek nagyon megtetszett a két fiatal, és megkérték őket, hogy máskor is látogassanak el hozzájuk. 
Pongor Éva