Mikulás a Széchenyi téren

Mikulás a Széchenyi téren
Talán mert a következő napokban sok dolga volt, a Mikulás már szombaton este megérkezett Érmihályfalva főterére, ahol több száz csomagot osztott ki a gyerekeknek.

Az elmúlt héten már tapasztalható volt a készülődés az érmihályfalvi Széchenyi téren: helyükre kerültek a faházikók, melyek karácsony előtt kisebb adventi vásár kellékei, illetve egy magán adományból felállították azt a közel 10 méteres fenyőt is, mely az elmúlt szombaton este karácsonyfává változott. A téren gyülekezőket karácsonyi dalok fogadták, a házikókból ajándéktárgyakat, mézeskalácsot, mézet lehetett vásárolni, illetve egyiknél az RMDSZ-Nőszervezet tagjai kaláccsal és meleg teával várták a gyerekeket, felnőtteket egyaránt. A város ünnepi díszkivilágítását, azzal együtt a karácsonyfa elektromos füzéreit a Csilinka gyerekkórus tagjai kapcsolták fel, ugyanők, a Furfangos Furulyások társaságában, Darabont Aliz zenetanárnő vezetésével karácsonyi dalokat adtak elő. Miközben a Mikulásra vártunk, ifj.Bánházi Miklós műsorvezető biztatására az alkalomhoz illő verseket hallhattunk gyerekektől.

Három Mikulás

Aztán egyszerre csak nem is egy, de három Mikulás is érkezett krampuszaik társaságában, hogy megajándékozzák a gyerekeket. Az önkormányzat támogatásával töltötték fel puttonyaikat édességeket és gyümölcsöt rejtő 800 csomaggal. A kiosztás fegyelmezettségére a szervezők felügyeltek, hiszen voltak, akik úgy gondolták, ők olyan jók voltak az elmúlt esztendőben, hogy akár kétszer-háromszor is a Mikulás elé járulhatnak. Amikor az ajándékozás véget ért, Nyakó József polgármester köszönte meg a szervezők munkáját, ugyanakkor meghívta a megjelenteket, hogy találkozzanak a főtéren majd szilveszter éjjelén is. Az esemény zárásakor a szervezők a tér takarításáról is gondoskodtak, nehogy emiatt jövőre ne jöjjön el a Mikulás, vagy esetleg csak virgácsot hozzon.

Rencz Csaba