Mihai Tudose: Határozott meggyőződésem, hogy kormányátszervezésre van szükség

Mihai Tudose
Mihai Tudose
A hatékonyabb munka érdekében kormányátszervezésre van szükség – állítja Mihai Tudose miniszterelnök, aki húsz alá csökkentené a minisztériumok számát. A jelenlegi tárcavezetőket illetően a kormányfő azt mondta, Carmen Danon kívül “senkivel sincs problémája”.


“Csökkenteni szeretnénk az állam működési költségeit. Túl sok a 28 minisztérium. (…) Én azt szeretném, hogy számuk ne 2-essel, hanem 1-essel kezdődjön. Aztán hogy 11 lesz vagy 19, meglátjuk, de kezdődjön 1-essel. (…) Az évek során számos, egyazon minisztériumhoz tartozó struktúrát létesítettek. Azt szeretném, hogy ezeket vonjuk össze, mert ezáltal a bürokrácia is csökkenne” – fogalmazott Tudose az Antena 3 televízió szerda esti műsorában, hozzátéve, tudatában van annak, hogy kezdeményezése sokakat zavar, de – mint mondta – határozott meggyőződése, hogy szükség van a kormányátszervezésre. A miniszterelnök kifejtette, “karcsúsított, emberközelibb” kabinetre van szükség, ugyanakkor cáfolta, hogy a kormányátszervezést kormányátalakítás kellene hogy megelőzze. Mint mondta, Carmen Dan belügyminiszteren kívül, aki “hazudott” neki, egyetlen tárcavezetővel sincs problémája.

A kormányfő arról is beszélt, hogy több miniszterrel évtizedek óta baráti viszonyt ápol. Köztük említette Marcel Ciolacu miniszterelnök-helyettest, aki – mint mondta – bár tárca nélküli miniszter, többet dolgozik bármelyik tárcavezetőnél, minden nap legalább 12 órát tölt a munkahelyén. “Együtt jöttünk, együtt megyünk. Ha neki holnap távoznia kell, megyek vele én is” – mondta Tudose.

A miniszterelnök ugyanakkor dicsérő szavakkal illette Petre Daea mezőgazdasági, Mircea Dobre turisztikai, Lucian Romaşcanu kulturális, Tudorel Toader igazságügyi és Felix Stroe közlekedésügyi minisztert is, akiket hozzáértő és odaadással dolgozó szakembereknek tart.

www.agerpres.ro