Az elmúlt évszázadok hatalmas változásokat hoztak a táplálkozás- és az orvostudományban, a lábadozó betegeknél alkalmazott diéta azonban rendkívüli állandóságot mutat – állapította meg Ken Albala, a kaliforniai University of the Pacific ételtörténésze, akinek ereményeiről a BBC hírportálja közölt cikket.
A tyúkhúslevest már a 12. században ajánlották az orvosok a megfázás gyógyítására. A betegek számára a népi bölcsesség is tápláló, erősítő és könnyen emészthető ételt, főleg leveseket és kásákat ajánlott. Azóta modern tudományos kutatások is igazolták, hogy a tyúkhúslevesnek nyugtató és gyulladáscsökkentő hatása is lehet. Az egészséges levesek haszna pedig nyilvánvaló: könnyen emészthető formában kínálnak az ember számára szükséges tápanyagokat.
Ken Albala legfrissebb kutatásai szerint azonban a levesek választása főleg ösztönös, és tudományosan igazolt hasznuk helyett leginkább a bébiételekhez való hasonlóságuk adja vonzerejüket. Mindkét “célcsoportnál” ugyanazok a követelmények: az ételnek táplálónak és könnyen emészthetőnek kell lennie.
Az emberek ételhez fűződő lélektani kapcsolata a gyermekkorba nyúlik vissza, tudat alatt fejlődik, ahogy felnövekednek. “Így amikor vigaszt keresünk, azokhoz az ételekhez fordulunk, amelyeket édesanyáink főztek nekünk, amelyeket az otthonnal kapcsolunk össze” – magyarázza az étel pszichológiájával foglalkozó Christy Fergusson.
Ken Albala kutatásai szerint ráadásul a levesek receptjei nem sokat változtak az évszázadok során: a hozzávalók és az elkészítési módok is generációról generációra “öröklődnek”.
Diana Henry szakács és gasztronómiai szakíró ezt kifejezetten a levesek “gyógyír” státusával magyarázza. Úgy véli, hogy a hagyományos elkészítés megőrzésének részben érzelmi okai vannak, hiszen sokszor olyannak főzik, aki nehéz időszakon megy keresztül.
