Mielőbb licitre kell bocsátani

Mielőbb licitre kell bocsátani

Szatmár megye – Vasile Blaga, regionális
fejlesztési és lakásügyi
miniszter, szombaton írta alá a
Regionális Operatív Program keretében
benyújtott három Szatmár megyei
projekt finanszírozási
szerződését.


A szerződések
aláírása előtt röviden
bemutatták a készülő
projekteket. Kovács Jenő Nagykároly
polgármestere elmondta, a
Károlyi–kastély,
illetve az ezzel párhuzamosan folyó
erdődi vár renoválása
és állapotmegőrzése mellett,
szeretnének a
Károlyi–kastély korhű
bútorzatának
megvásárlására is
pénz szerezni. A nagykárolyi és
erdődi projekt értéke
eléri a 23 millió lejt. A
kivitelezési idő 30 hónap.
Csehi Árpád
tanácselnők kiemelte, mindhárom
projekt fontos turisztikai szempontból is mind
Szatmár, mind pedig Máramaros
megyének. A renválás után
érezhető fejlődést
remélnek a megye turizmusában.


Egy másik fontos projekt az Avasfelsőfalut
és Turcot összekötő DJ 109 L
jelzésű megyei rangú út 28,4
kilométeres szakaszának
modernizálása. A munkálat
értéke eléri a 60 millió
lejt.  Szintén POR
támogatásából
újítják fel a
Felsőbánya — Kapnikbánya
— Aknasugatag — Felsőkálinfalva
— Barcánfalva településeket
összekötő utakat (56 km). A projekt
értéke 92 946 366 lej, a
kivitelezésre szánt idő 41
hónap.

Vasile Blaga miniszter elmondta,
amióta megkapta a miniszteri
kinevezését, igyekszik folytatni
Borbély László
által megkezdett folyamatokat.
Véleménye szerint elődjének
igen fontos intézkedéseket vezetett be.
Fontosnak tartja a szaktárca vezetője, hogy
a régiók egyformán
fejlődjenek. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy
Szatmár és Máramaros megyék
eddig soha nem kaptak ekkora támogatást.
A POR projektek 86
százalékát az unió, 12
%–ot a kormány adja, míg a helyi
önkormányzatoknak a kivitelezési
összeg mindössze két
százalékát kell,
kigazdálkodják. A miniszter
kihangsúlyozta, hogy a cégeknek is fontos
ez a támogatás. Ezzel munkát adnak
a cégeknek, és ezzel közvetve
pénzt juttatnak, az adók és
illetékek révén, a helyi
önkormányzatokhoz.