Mi valójában a referendum tétje?

Akt.:
Mi valójában a referendum tétje?
Romániát, csakúgy mint egész Kelet-Közép-Európát, negyven évig vasfüggöny zárta el a Nyugattól, így a rendszerváltáskor egészen más mentalitásbeli állapotok uralkodtak Európának két egymástól évtizedekre elválasztott részén.

A kommunista országok önállósodási törekvéseit elnyomta a diktatórikus szuperhatalom, a Szovjetunió, ezenközben a világban felbomlottak a nyugati gyarmatbirodalmak, de e felszabadulási folyamatnak a lezárultával nem tört meg, csak egy újabb irányba is elindult a felszabadítási lendület: a politikai, közösségi színtere mellé felzárkózott az egyének felszabadításának a témaköre is. Ennek a felzárkózásnak a szimbolikus momentuma az 1968-as franciaországi megmozdulássorozat volt, mely magával hozta a szexuális forradalmat és döntő lökést adott a különböző, az egyenlőség és a másság hívószavai által működtetett egyénfelszabadítási mozgalmaknak, melyek ma is meghatározó jelentőségűek a nyugati közgondolkozásában.

A politikai-ideológiai elzártságból szabadulva, illetve az információrobbanás következtében Kelet-Közép-Európa lakói abban a helyzetben vannak, hogy megfigyelhetik azt a pályát, amit a Nyugat már befutott, így lehetőségük van arra is, hogy eldöntsék: akarnak-e ők is ugyanerre az útra lépni. A politikai és a gazdasági rendszer vonatkozásában a válasz már a rendszerváltáskor határozott igen volt a kommunizmustól megszabadult országok nagy részében, de a mentalitásbeli kérdésekben az évek múlásával egyre inkább a tartózkodás, újabban pedig a határozott elutasítás vált jellemzővé több kelet-közép-európai országban. Ebbe az elutasító attitűdbe illeszkedik be a romániai referendum.

Az elutasításnak az egyik fő oka az, hogy a Nyugatot erősen befolyásolja a baloldali, többek között a marxizmusból és pszichoanalízisből merítő mentalitás, melynek egyik számunkra meglepő, ha nem éppen elfogadhatatlan furcsasága az, hogy Kelet-Közép-Európáról azt gondolta, hogy ott valójában egy igazságos, egyenlőségen alapuló rendszer érvényesült, tehát Európa keletén élő népek nem is elnyomottak, hanem a megvalósult földi paradicsomként érzékelt kommunizmusban élnek. Ez a rólunk a Nyugat befolyásos köreiben élő – nem kockáztatok sokat, ha kijelentem – hamis kép rendkívül bonyolulttá tette az egyenlőséget eszményítő Nyugat és a kommunista realitásokat a saját bőrén elszenvedő Kelet-Európa szellemi-ideológiai egymásra találását.

Másik oka ennek az elutasításnak az, hogy a bűntudattól és a felszabadítási kényszertől szenvedő Nyugat mindenkit minden alól fel akar szabadítani, legfőképpen pedig önmaga kötöttségei alól. E kötöttségek legegyértelműbb megnyilvánulása az önazonosság, mely különbözőképpen, például faji, nemzeti, vallási, nemi identitás formájában nyilvánul meg. Csakhogy effajta önfelszabadítási kényszert a kelet-európaiak nem éreznek, vagy legalábbis eddig nem éreztek, lévén, hogy energiájukat a puszta túlélésre, illetve a politikai felszabadulásra összpontosították, ezért tűnik számukra puszta hóbortnak, sőt, agyrémnek az, ami ma Nyugaton húsba vágó kérdés.

A nemi identitás felbomlasztására alapvetően a homoszexuálisokat is magában foglaló LMBT mozgalom vállalkozik. Alaptézisük az, hogy a nemi identitás nem biológiai adottság, hanem egy, a társadalmi sztereotípiák által önkényesen az emberre erőltetett keret, és ebből az elnyomó állapotból kell felszabadítani az embert. A felszabadulást természetesen az emberi jogok kérdésével kötik össze, és így már adódik is a nemesnek tűnő álláspont: az embernek jogában áll megválasztani saját nemét.

A nemi identitás a családban rögzül, ezért a nemi identitást fellazítani akaró LMBT mozgalom fő célkitűzése a férfi és nő szabad elhatározásán alapuló, ún. hagyományos családmodell szétfeszítése. És ennek esélyét növeli az a tény, hogy a család és a házasság intézményéről mindig az adott társadalom dönt: van a világon ország, ahol egy férfi és egy nő köthet házasságot, van ahol egy férfinek több felesége lehet, van, ahol ez fordítva van, van társadalom, ahol léteznek melegházasságok, és van, ahol nem léteznek. Nyugaton ma már az vita tárgya, hogy házasodhat-e három vagy még több férfi vagy három, netán még több nő (talán van is ország, ahol ez már lehetséges), vagy akárhány ember akármilyen kombinációban, sőt, már az ember-állat, ember-robot házasság lehetősége is felmerült (ebben a vonatkozásban a poszthumán eszmerendszer nyújthat támpontokat a téma iránt érdeklődőknek). A Nyugaton zajló folyamatokat figyelve az jól látszik, hogy a nemi identitás képlékennyé tételéhez mindig – hívjuk így – a melegjogok megadása képezte az első lépést, és ma már a harmadik nemnél, a queer mozgalomnál tartunk, egyes nyugati országokban az ember szabad nemi identitásválasztási jogának a nevében gyerekeket lehet hormonkezelésnek alávetni, hogy megváltoztassák a nemüket, sőt, az LMBT mozgalom a másság önértékének elvéből kiindulva egyes esetekben már a pedofilok jogaiért is síkra száll. Mindezeket a Nyugaton zajló folyamatokat látva érthető, hogy egy kelet-közép-európai emberben felmerül a kérdés: valóban olyan út ez, amelyen szeretném, ha a mi társadalmunk is elindulna? Erről a kérdésről szól valójában a romániai referendum. Nem emberjogi, hanem kulturális, civilizációs kérdésben kell dönteni október 6-án, illetve 7-én.

A referendumot kezdeményezők célja Alkotmányba emelni a férfi és nő szabad elhatározásán alapuló házasságot, és az ebből eredeztethető családmodellt, ezzel a jogi biztosítékkal próbálván megvédeni a társadalmat azoktól a hagyományos családot érő külső nyomástoktól, amikről fentebb szó esett, mert a referendum kezdeményezői a hagyományos családban látják azt a védőbástyát, ami gátat vethet annak, hogy Romániába is begyűrűzzön a szabad nemi identitásválasztás ideológiája, amit Nyugaton természetesen nem ideológiának, hanem emberi jognak tekintenek. A referendum a lehető legdemokratikusabb formában a romániai polgárok kezébe helyezi a döntés jogát. Éljünk ezzel a joggal!

Pap István