Mi kell egy forradalomhoz?

Mi kell egy forradalomhoz?
Március 15-én délelőtt a Biharpüspökiben levő kopjafánál az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezett az RMDSZ, közösen a helyi egyházközségekkel, ovisokkal és iskolásokkal.

A megjelenteket Timár Enikő körzeti RMDSZ-elnök köszöntötte. Ünnepi beszédében Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra kereste a választ, hogy mi kell egy forradalomhoz? Meglátásában három dolog szükséges ahhoz, hogy valamilyen formában egy közösség eljusson oda, hogy változtatni akarjon addigi helyzetén.

Az egyik az, hogy lássuk, valami rossz, és azon akarjunk változtatni. Így volt ez 1848-1849-ben is: őseink látták, hogy egy elavult, feudális rendszerben élnek, ahol azok, akik dolgozták a földet, nem voltak birtokosai ennek, azok, akik ugyanazon nemzethez tartoztak, nem élhették meg szabadságukat, és azok, akik tenni akartak valamit a közösségükért, alkotmányos keretek közt nem tehették ezt meg. Nyilvánvalóan érezhető volt tehát, hogy akár a tulajdoni viszonyokban, akár a szabadságjogokat illetően rossz az a rendszer, aminek a tagjai voltak a magyarok, ők pedig felismerték azt, hogy ezen a helyzetükön javítaniuk kell.

A forradalomhoz ugyanakkor a honatya szerint bátor emberek kellenek. Vezetők és egyszerű honpolgárok, akik a felismerés után hajlandóak cselekedni. Nem elég ugyanis, ha elmegyünk az orvoshoz, és az felállítja a diagnózist, elmondja azt, hogy fáj valamink, mert ezt mi is tudjuk. Az orvosokhoz vagy a vezetőinkhez azért fordulunk, hogy egy problémánkra megoldást keressenek. 1848-ban voltak olyan vezetők, aki ezt tették: ott volt Széchenyi, aki őrületes erővel már ezt megelőzve, feláldozva saját vagyonát és idejét, elindított a reformországgyűléseken egy olyan közösségi mozgalmat, melynek köszönhetően Magyar Tudományos Akadémia jött létre, Pestet és Budát összekötő híd épült, és gazdaságélénkítő programok indultak el. És ott volt Kossuth, aki a szívével és az eszével járult hozzá a változáshoz. És ott volt Petőfi, aki lánglelkű ifjúként megfogalmazta, közérthetővé tette mindenki számára azt, hogy mi az, amin változtatni kell, és ki az, aki mellé állni kell. A problémafelismerés után tehát 1848-ban ott voltak az emberek, akik cselekedni tudtak, és akartak.

Hit

Mindez azonban még nem elég egy forradalomhoz. Kell még a hit, hogy azok, akik összefognak egy ügyben, felállítják a diagnózist és választ adnak erre, higgyenek is abban, hogy meg is lehet valósítani ezeket a célokat, mert „hit nélkül nem lehet elindítani egy forradalmat”, azon belső vágy nélkül, hogy tudunk változtatni, és ezért cselekedni is képesek vagyunk. „1848 hőseinek volt hitük, sőt, ennél többel is rendelkeztek: vakmerően nekivágtak akkor is, amikor már körülöttünk Európában legyőzték a forradalmakat. Utolsó lángként nálunk égett még a forradalom, melyet belső erő nem tudott eloltani, sem pedig szolidaritás hiánya, kellett hozzá külső nagyhatalmi erő”- nyomatékosította a történész végzettségű politikus, hozzátéve: bár leverték a forradalmat, a „lelket már nem lehetett visszatéríteni a korábbi mederbe”.

Az ünnepségen szavaltak Sipos Dorka, Kigyósi Viktória, Orbán Kármen, Kiss Tamara és Sanyó-Nagy Zsanett diákok, énekeltek a 0-IV-es elemisták, fellépett a Szakács Zselyke vezényelte Hitbástya kórus és fúvós hangszereken közreműködött Deé Róbert tanár és két tanítványa, Kovács Kitti és Kovács Kristóf.

A koszorúzások után a Himnusz eléneklésével ért véget a méltóságteljes ünneplés.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter