„Mi folyik itt Gencsen?”

„Mi folyik itt Gencsen?”
Szatmár megye – Ezt a kérdést tette fel Ft. Tőkés László azon a fórumon, amelyre csütörtök délután a gencsi református parókia udvarán került sor.

Nyugalom volt tegnap délután Gencsen, annak ellenére, hogy korábban arról suttogtak a helybeliek, hogy egyesek meg kívánják akadályozni a püspök, Ft. Tőkés László bejutását a községbe. Az egyházi elöljáró és az a közel húsz lelkész, aki tegnap délután Gencsre látogatott, azért érkezett, hogy együttesen távolítsák el azokat a zárszerkezeteket, amelyekkel lezárták a református parókiát. Békésen levágták a láncokat a parókia ajtajáról és kapujáról, majd bevonultak az udvarra, ahol egy fórum vette kezdetét.

Négy óra után a hívek is elkezdtek gyülekezni a parókia udvarán. Annak ellenére, hogy ez egy nyílt rendezvény  volt és remek alkalom lehetett volna arra, hogy Báthori Gyula is nyíltan ismertesse saját álláspontját, a felfüggesztett lelkész nem jelent meg az eseményen. Ezt a fórumon hozzászólók nehezményezték is.

Volt pénz, nincs pénz

A püspök elsősorban megdöbbenésének adott hangot a lelakatolt paplakkal kapcsolatban. Hangsúlyozta azt is, hogy törvénytelenül zárták ki a hivatalát betöltő Szomor Attilát a paplakból. A hatósági személyek pártatlanságát is kétségbe vonta beszédében a püspök, keddi viselkedésükkel kapcsolatban. Továbbá provokációnak nevezte azt, hogy Szomor Attilát „figyelmeztették” arra, hogy a hétfőről keddre virradó éjszakát ne töltse a parókián. „Ha én egy tizedét megtettem volna annak, amit a volt lelkész és társasága megtett, már rég lakat alatt lennék” — mondta a püspök.

Kiosztották annak a szerződésnek a fénymásolatát, amelyet Báthori Gyula egy olasz állampolgárral kötött. (Báthori Gyula úgy költött el 25 000 dollárnyi pályázati pénzt, közpénzt, mintha a sajátja volna. A pénzből földet vásárolt, amit továbbadott. Az előszerződés szerint 135 000 dollárra nőtt a fenti összeg.) Hűtlen pénzkezelés, törvénytelen pénzfelhasználás, földeladás, ezekkel a vétségekkel vádolta a püspök Báthorit.

Tőkés elmondta: nem ő függesztette fel Báthorit. Fegyelmi úton függesztették fel, először csak évekre, utána vették le válláról a palástot. Az egyházi fegyelmi törvényszék járt el az ügyben, nem a püspök. Nem szakadt ketté a gencsi gyülekezet. Van egy csoport, akik nem tudni miért, Báthori Gyulát támogatják. Beszéde végén Tőkés arra kérte a gencsi híveket, hogy támogassák Szomor Attilát, és vigyázzanak rá.

A püspök után a helybeliek szóltak hozzá a kialakult helyzethez. Többek között az is elhangzott, hogy többször is megfenyegették őket, mind a hatóság, mind „Báthori emberei” részéről. A fórum után a jelenlévők bevonultak a templomba, ahol istentiszteletre került sor.

 

Tőtős Tímea

 

Kapcsolódó cikk:

  • Lincshangulat: gencsi gáncsok  Gencs 2007.09.26
  • Gencsen a helyzet “fokozódik”
  • A világi és egyházi törvények összefonódnak
  •