Mi erdélyiek (IV. rész)

Gabriel Miloia
Gabriel Miloia
A magyarokról beszélve vagy a szász és székely telepesekről, még a Ceaușescu rezsim történészete is gondoskodott arról, hogy megemlítse a hely csodálatosságát, gazdagságát, félig megindokolva a megszállók mohóságát a tartományok és lakosainak ellenállhatatlan jelleme iránt.


Úgy tűnik, hogy a középkorban csak a bolondok nem akarták Erdélyt meghódítani, annak ellenére, hogy a telepeseknek felajánlott kedvezmények bőkezűsége gondolkodóba ejthetne minket, hogy egy kártérítés volt a sors borzalmaiért. Évszázadokon keresztül „az igazi népesség” békésen és könnyezve tűrte egy megszállás kényszereit, nem feledve az alapvető értékeit: béke, nyugalom, vendégszeretet, stb., stb.

Másrészt viszont a nosztalgikus beszéd hangsúlyozza az idillikust az erdélyi társadalomban, a nemzetiségek és vallások közötti harmóniát, egy népek közötti valószínűtlen barátság Disneyland-jéhez hasonlóan… Visszatekintve, a maiak számára úgy tűnik, hogy senki nem bántott volna egy legyet sem az erdélyi évezredben, mert mindenki a szeretetet és békét kereste.

Valóban, a tolerancia az erdélyi identitás alapvető értékeinek egyike, ám valódi értelmében. Sajnos manapság a politikai gondolkodás a tolerancia eszméjét átalakította egyfajta ünneppé az emberek közötti különbségek kapcsán, feledve, hogy jelentése a kellemetlen elviselése. Az erdélyiek mindig elviselték egymást egész addig, amíg azt nem érezték, hogy a másik elviselhetetlenné vált. Mivel a másik gyakran vált elviselhetetlenné, a hely története teljesen más színekben tárul elénk: a status quo-nak egy olyan birodalma, melyben a népek és a hitek egymástól távol voltak tartva, hogy ne mészárolják le egymást.

Ha a gyakori konfliktusok egy instabil és feszült egyed szimptómáinak tűnnek, a csalódást az ország külföldi sikereivel kell vigasztaljuk: ritkán meghódítva, Erdély egy problematikus vazallussá és egy erőszakos és falánk szomszéddá vált.

Gabriel Miloia