Mi, erdélyiek (II. rész)

Mi, erdélyiek (II. rész)
Vegyük példának, a hely leggyakrabban emlegetett érdemét: a szépség. Semelyik lakos vagy látogató nem felejti el megemlíteni azt, hogy milyen szép a vidékünk, mennyire paradicsomi az érintetlen természet…és igazuk van, Erdély domborulata különösképpen szép.

Sajnos a természet szépségének velejárója, annak vadsága is: minél érintetlenebb egy hely, annál barátságtalanabb. Ezt még maga a név is igazolja, Erdély, az erőkön túli tartomány. Ha az országok vagy régiók neveinek többsége azon népeket idézi, melyek lakják őket, Erdély, erdők és hegyek által övezve, melyek a múltban gátat szabtak, egy terület nevét viseli, mely ráadásul ismeretlen: vitathatatlan, hogy a hegyeken túl léteznie kell valaminek, ám túl keveset tudunk ahhoz, hogy egy saját nevet adjunk neki. Röviden, egy elszigeteltségi és vadsági állapotról beszélünk, titkokkal tele, mely nem maradt észrevétlen ezer évvel ezelőtt sem és amely nagyban hozzájárult a hely kultúrájához.

A régió településeit járva, semmiképp sem a szépség szó az, ami eszünkbe jut. A román és székely házak fából vannak épülve, egymástól távol vannak, magaslatokon, miközben a szászok házai erődítmény kinézetűek. Sehol nincsenek olyan díszek vagy arányok, melyek széppé tegyék őket és még a híres templom-erődök is erődítmények, masszív, erős, időtálló, ám nem szép katonai épületek. A városok inkább védelmi, mint kereskedelmi szerepükre emlékeztetnek- még a szászok bevált kereskedő települései is. A kőépületek hegyes tetővel rendelkeznek a bőséges havazás miatt és nagyon vastag falai vannak védve a lakóit az erdélyi telek fagyai ellen, de azért is, hogy harc esetén megvédje őket. A kis ablakok a fény minimális beszűrődését engedik és úgy voltak eltervezve, hogy szükség esetén, lőrések legyenek íjaknak és puskáknak.

A gazdagság jelei ritkán mutatkoznak és soha nincsenek a közönség elé tárva, hanem belsejükben vannak óvva, azokban a palotákban, melyek a védekező építmények szigorú küllemét tartják meg. Nem is lehetett másként, mivel Erdély történelmi gazdagsága le volt csökkentve: túl kevés kereskedelmi út vezetett át a hegyeken és a bátor íjászok és rablók gondoskodtak arról, hogy ne mindenki jusson el úti céljához. Az ország domborzata nehézkes és a talaja terméketlen: alig a krumpli honosításakor és később, a modern technológiák tették valamennyire termékennyé. A szőlővidékek, melyeket ma a történelemre kíváncsi turistáknak ajánlanak, savanykás és emészthetetlen borokat nyújtanak, melyek összehasonlíthatatlanok a Kárpátok déli lejtőin levőkkel.

Gabriel Miloia