Metamorfózis a várfalak közt

Metamorfózis a várfalak közt

Nagyvárad – Kedd délután a
Nagyváradi Egyetem Vízuális
Művészek Kara textilszakos végzős
hallgatóinak alkotásaiból nyílt
kiállítás az intézmény
várbeli székhelyén. A tárlat
ezen a héten látogatható.


A négy végzős diákot (Ionela
Bonca, Raluca Popa, Anamaria Grad és Kun Kinga)
Corina Baciu (katedrafőnök), Holló
Barna, Mihaela Tătulescu és Anca
Popescu-Raţiu tanárok
készítették fel. A tanév
kezdetén valamennyiüknek
választaniuk kellett egy témát,
melyet aztán a saját
elképzeléseik alapján
bontakoztattak ki és ültettek gyakorlatba,
elkészítve a tulajdonképpeni
diploma munkájukat. Úgy tünik, a
fiatalok fantáziáját
leginkább a metamorfózis gondolata
ihlette meg, hiszen három alkotás is
ebből indul ki, egyedül Raluca Popa műve
számít kakukktojásnak. A
diáklány a “Városi labirintus”
címet adta kreaciójának, és
valójában a fogyasztói
társadalom figurázza ki vele.

Gyakorlati tudás


Az egyik instaláció a természet
strukturális átalakulását
jeleníti meg, az összecsavart
drótokon fátyolszerűen ottmaradt
kéregrétegek
segítségével. A
borostyángyökérre
emlékeztető térkompozició
megalkotója szemmel láthatólag a
kelta művészetből indult ki, és
a teknősbéka szimbolikus jellegét
aknázta ki. “Véleményem szerint a
gyakorlati tudás megszerzése
szempontjából az egyetemisták az
utolsó évben többet tanultak, mint
az ezt megelőző két-három
évben összesen. Az alkotások
érdekessége, hogy a
fény-árnyék hatásnak
betudhatóan akár
többféleképpen is
értelmezhetőek. Az egyik teremben
például, ahol nemrég mosták
fel a padlót, a vízmaradványok
árnyékot vetnek a falra, ez azonban
egy-két óra múlva, amikor a nedves
foltok már felszáradtak, nem lesz
érzékelhető”, magyarázta
Holló Barna képzőművész.

Divatbemutató


Július 19-én, vasárnap a
Nagyváradi Egyetem Vízuális
Művészetek Karának divatszakos
hallgatói is bemutatják
diplomamunkáikat. A tizennégy
diákot Amalia Judea és Olimpia Urdea
tanárnők készítették
fel. Az alkotásokat egy
nagyszabású show keretében
vonultatják fel, mely este 7 órakor
kezdődik a Sas-palota
átjárójában.

Ciucur Losonczi Antonius


 

Címkék: , ,