Mesenap az evangélikus óvodában

Mesenap az evangélikus óvodában
A Magyar Népmese napját szervezték meg hétfőn a Nagyváradi Evangélikus Óvodában. Délelőtt a gyerekek egy bábjátékot néztek meg, utána tematikus foglalkozások és vetélkedők zajlottak.

 

Amint Mátyás Judittól, az óvoda adminisztratív igazgatójától megtudtuk, most először szervezték meg a rendezvényt, de szeretnék, ha ez hagyománnyá válna az óvodában. A mai gyerekek nagyon sokat ülnek a tévé és a számítógép előtt, s rendkívüli mértékben befolyásolja őket a másfajta, golobalizált „kultúra”, amit ilyen forrásokból sajátítanak el, mondta az igazgató. A rendezvénnyel – melyet egyébként a Communitas Alapítvány támogatott – gazdag mesevilágunkra igyekeznek irányítani a gyerekek figyelmét, hiszen a lelki-szellemi fejlődésük szempontjából nagyon fontosak a népmesék. Eredetileg szeptember 30-án szerették volna megtartani a mesenapot, azonban a Matyi Műhely Bábszínház tagjai csak vasárnap érkeztek meg Magyaroroszágról.

Az evangélikus óvoda ebből az alkalomból a Lorántffy Zsuzsanna gimnázium előkészítő osztályos tanulóit is vendégül látta, akik Soós Orsolya tanítónővel jöttek el a programra.

Délelőtt az Aranytulipán című mesefeldolgozást nézték meg a gyerekek. Benedek Elek népmese feldolgozását Meleg Attila előadóművész, a Matyi Műhely vezetője rendezte, s ő maga, valamint Bíró Andrea és Sajgó Bezgédi Norbert voltak a szereplők. A mesefeldolgozás megtekintését követően a gyerekek tematikus foglalkozásokon vettek részt: „aranytulipánt” készítettek, később pedig kint az udvaron hasonló megmérettetéseken kellett helytállniuk, mint a mesebeli királyfi. Meg kellett találniuk és a tóvá változtatott homokozóba kellett bedobniuk a számukra előkészített papírhalacskákat, össze kellett gyűjtsék az elrejtett papírhollókat, majd – a királyfihoz hasonlóan, aki megitatta az öregembert – ők is egy pohár vizet kellett egymásnak adogassanak, s eljuttassanak az óvónénikhez, anélkül, hogy közben kifollyon a víz.