Mesejáték- és rajzpályázat

Mesejáték- és rajzpályázat
Az 5. Kolozsvári Magyar Napokon, augusztus 19-24. között a Farkas utcában felállított Színházsátorba a legkisebbek jelentkezését is várják. A délelőttönként 11-13 óra közt sorra kerülő Apróterasz gyerekprogram részeként két pályázatot hirdetnek meg, melyekre augusztus 19.-ig várják a gyerekrajzokat és mesejátékokat.

 

Van egy jó történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is? Szeretnél belebújni a drámaíró szerepébe? Írj egy mesejátékot és küldd el nekünk! Tartalmi és terjedelmi megkötés nélküli ötletes szövegeiteket augusztus 19.-ig várjuk a reka.biro@huntheater.ro e-mail címre, derül ki a hozzánk eljuttatott sajtóközleményből.
Nincs színházi író az első olvasópróba tűzpróbája nélkül, ezért emeljük a tétet: az elküldött műveket a Kolozsvári Magyar Napok utolsó napján, augusztus 24-én de. 11 órától olvassuk fel a színházsátorban. A szereposztást a szerzőre bízzuk – színészeink már készenlétben állnak a kihívásra!
A mesejátékok közül a Laczkó Vass Róbert által vezényelt gyermek-zsűri feladata lesz kiválasztani a legjobbakat.
A sátorban a legtekintélyesebb díjak várnak kiosztásra; többek között a Nagy Körmölés, az Acél Tollforgató és a Betűvető Lovag díjért párbajozhatnak a résztvevők.
A mű utóéletéről a Napsugár kiadó gondoskodik: a kiadó által legjobbnak ítélt mesejáték a Műsorfüzet című kiadvány hasábjain láthat napvilágot.
Tervezz, Óz birodalmat!
A Kolozsvári Magyar Napok alkalmával, augusztus 22-én délelőtt Óz mulatságra készülünk. A Farkas utcában felállított színházsátorban az előadás jól ismert szereplői Óz dalokat, és táncokat tanítanak legifjabb rajongóiknak. De ahhoz, hogy mindenki igazi Óz szereplővé válhasson, a nagy varázsló birodalmát is a sátorba kell hoznunk.
Kíváncsian várjuk díszlet- és jelmezterv ötleteiteket, melyekkel az Apróteraszt mesés birodalommá varázsolhatjuk. A terveket legkésőbb augusztus 19.-ig várják a színház portáján leadott borítékban. Jelige: „Óz”!
A legígéretesebb tervezők rajzait a Napsugár és a Szivárvány választja ki és jelenteti meg az októberi lapszámban.
Az ifjúság ez alkalommal is bizonyíthatja képességeit, mert a civil szervezetek ebben az irányban is buzgólkodhatnak.

Csomafáy Ferenc

Címkék: ,