Srí Lanka: az elnök betiltotta a merényletekkel kapcsolatba hozott két iszlamista csoportot

Srí Lanka: az elnök betiltotta a merényletekkel kapcsolatba hozott két iszlamista csoportot
A Srí Lanka-i elnök betiltotta szombaton azt a két iszlamista csoportot, amelynek tagjai elkövethették a több mint 250 emberéletet követelő robbantásos merényleteket húsvétvasárnap.

Maitripala Sziriszena közleményben jelentette be, hogy a szükségállapotból eredő hatáskörénél fogva betiltja a Nemzeti Tauhíd Dzsamaat (NTJ) és a Dzsámiatu Millátu Ibráhim nevű szervezeteket.
A rendőrség feltételezése szerint vagy az NTJ-t vagy egy frakcióját az öngyilkos merénylők egyike, Mohamed Zahrán Hasím vezette, aki a gyanú szerint a merényletek értelmi szerzője volt.
Míg az NTJ neve már a robbantásokat követően nem sokkal felmerült, addig a Dzsámiatu Millátu Ibráhimról egyelőre nem sokat tudni. A hatóságok feltételezése szerint azonban nekik is közük lehetett a robbantásokhoz.
A támadások elkövetését az Iszlám Állam vállalta. A dzsihadista szervezet kedden videofelvételt tett közzé, amelyen Zahrán – arcukat elfedő emberek társaságban – hűséget esküszik az Iszlám Állam vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak.
A 253 emberéletet kioltó és több mint 500 embert megsebesítő merényletek óta a rendőrség országszerte razziákat tart, hogy több részletet tudjon meg az elkövetőkről és támogatóikról. A Srí Lanka-i rendőrség 140 ember után nyomoz, akik a gyanú szerint kapcsolatban állnak az Iszlám Állammal.
A hadsereg szombaton közölte, hogy tizenhat ember – köztük hat terrorista és hat gyermek – holttestére bukkantak Srí Lanka keleti részén egy lakóházban, abban a körzetben, ahol korábban lövöldözés tört ki a biztonsági erők és fiatal muszlimok között.
A fegyveres erők tájékoztatása szerint a pénteki lövöldözés a Batticaloától – az öngyilkos merényletek egyik helyszínétől – nem messze fekvő Kalmunai városban tört ki az után, hogy a rendőrök fülest kaptak arról, hogy az egyik házban a merényletekhez köthető emberek bujkálnak, és kimentek a helyszínre. A razzia lövöldözésbe és robbanások sorozatába torkollott. A hatóságok szerint a halálos áldozatok legtöbbje akkor halt meg, amikor a hat terrorista felrobbantotta magát, megölve saját családtagjait is.
Zahrán testvére elmondta, hogy a razzia során megsebesült a férfi felesége és gyereke is.
A rendőrség tájékoztatása szerint 20 ember vettek őrizetbe az elmúlt 24 órában, köztük Zahrán egy sofőrjét és szóvivőjét is, így már több mint százra nőtt az őrizetbe vett emberek száma múlt vasárnap óta a merényletekkel összefüggésben.
Húsvétvasárnap három templom és négy szálloda ellen követtek el öngyilkos merényleteket Colombóban és a fővárostól nem messze található Negombóban, valamint Batticaloában. Az áldozatok többsége Srí Lanka-i volt, de a hatóságok szerint legalább 40 külföldi volt közöttük, brit, amerikai, ausztrál, török, indiai, kínai, dán, holland és portugál állampolgárok. Több mint ötszázan megsebesültek.

(MTI)