Mentettek volna a jeges folyóból

Mentettek volna a jeges folyóból
A nagyváradi városközpontban a Körösbe esett valaki, majd elmerült – ezzel riasztották a hatóságokat szerda kora délután 12.50 órakor. Sokáig keresték, ám nem találtak áldozatot.

Saját szemével látta, a Garasos hídról, ahogy egy személy – vélhetően egy férfi – nem messze a hídtól a Körösbe esett, kétségbeesetten integetett, hogy segítsenek rajta, majd hirtelen elmerült a vízben. Ezt tudatta egy bejelentő szerdán 12.50 órakor a 112-es sürgősségi hívószámon a diszpécserrel. Utóbbi mentőcsapatot riasztott, akik felfújható gumicsónakkal vonultak ki a Garasos híd Szacsvay-szobornál lévő lábától néhány méterre lévő helyszínre. Nem sokkal utánuk értünk mi is oda, és az első információk szerint nem hamis bejelentésről lehetett szó, mert az illetőt kikérdezte a rendőrség is, és megerősítette, hogy látott valakit a folyóban, majd kapálózása után elmerülni is látta az illetőt. Sőt, más szemtanúk is voltak a bejelentővel, ők is a helyszínen maradtak, megvárták a rendőröket és a mentőegységeket.

Nem lett meg

A mínusz 6 fok körüli hőmérsékletben a gumicsónakot vízre is bocsátották az ISU emberei, és két könnyűbúvár is bement a vízbe, keresni az áldozatot. Kétszáz méteres szakaszon keresték a testet, de senkit nem találtak. Több tíz percnyi keresés után az osztag összecsomagolt és elvonult a helyszínről. Szóvivőjük, Camelia Roşca a helyszínen lapunknak azt nyilatkozta, hogy a keresést felfüggesztették, „kedvezőbb időjárási viszonyok esetén lehetséges a folytatása”. Az egyik búvár elmondta: a láthatóan szinte teljes egészében befagyott felszínű Körösben vannak ugyan keskeny részek, amelyek jégmentesek – ha valaki belesett, akkor egy ilyen helyen vihette tovább a víz –, ám a befagyott részeken a jégtakaró 25–35 centiméteres, így nagyon nehéz a nyomára akadni, ha van is kinek. A beavatkozást Sorin Caba, az ISU itteni vezetője irányította, és mint mondta, ők minden lehetségeset megtettek.

Az eset egyik szemtanúja azt nyilatkozta, hogy a töltésen voltak, a Petit Café mellett, amikor a szeme sarkából úgy látta, mintha mozgás lenne a Körösben. Amikor odanézett, azt észlelte, hogy valaki megpróbál kijönni a vízből – belecsúszhatott a partról –, integet, majd teste hirtelen megmerevedik, arccal a víz alá bukik, és a víz magával sodorja. Megnevezte azt a két társát is, akikkel látták az esetet, egyikük volt az, aki az 112-re telefonált. A búvárok hozzátették: a nagy sodrás és a vastag jég miatt merülés nem volt lehetséges, de feltörték a jeget abban a térségben, ahol a testet utoljára látni vélték a szemtanúk, és ott kutattak, hosszú időn át.

Szeghalmi Örs

Címkék: , ,