"Mentek" a netre

"Mentek" a netre
Bihar megye – Az elmúlt héten zajlott az az európai szintű internet-népszerűsítő akció, melyben 15 más ország mellett Románia is részt vett 20 megyéjének több, mint 100 intézményével.

A Gyere a netre! című projekt egyik célja volt a világhálót ismertté tenni azok körében is, akik eddig nem használták, a romániai szervezők pedig azt szerették volna, ha az ország az élen végez az akcióba bevont résztvevők számával. Március 4.-e volt az a nap, amikor számlálták a www.ecentre.ro oldalon a bejelentkezők számát. A résztvevő intézmények egyike volt az érmihályfalvi Máté Imre Városi Közkönyvtár.
 
Diákok, nyugdíjasok
 
Geri Judit könyvtáros elmondta, hogy az említett nap délelőttjén inkább nyugdíjasok, délután pedig diákok keresték fel a könyvtárban működő internetes központot. Utóbbiak a Mezőgazdasági Főgimnáziumból László Afrodita és Gergely Tamás tanárok vezetésével, és valamennyien regisztráltak a megadott oldalon, gyarapítva a résztvevők számát. Természetesen az is szóba került, hogy ki milyen könyvek után érdeklődik leginkább, illetve, hogy családjukban milyen szerepe van a számítógépnek, az internetnek. Az említett versenyben a nevezett oldalon közzétett listra szerint valóban Románia lett első 21.368 belépéssel, megelőzve Litvániát, és Lettországot.