Mennyibe kerül az iskolakezdés?

Mennyibe kerül az iskolakezdés?
A tanévkezdési időszakkal együtt jár a vásárlási őrület is, ugyanis írószereket, füzeteket, hátizsákot és egyéb dolgokat kell beszerezni. A választék bőséges, különféle árfekvésű termékek kaphatók.

 

Megteltek a tanszerboltok füzetekkel, írószerekkel és egyéb felszerelésekkel, a nagyobb áruházak szintén nem szűkölködnek a kínálatban, már a belépéskor füzethalmokba lehet ütközni. Egyre kevesebb az egyszerű borítólapú füzet: tündérek, mesehősök, autók, virágok köszönnek vissza azokról, de egyre „divatosabb” a csillogó, flitteres füzet is. Egy bolti eladó azt nyilatkozta lapunknak: már most sokan vásárolnak az iskolakezdésre, azonban a legnagyobb eladási arány mégis az iskola első, illetve második napjára jellemző, ugyanis a tanítónők, tanárok ekkorra mondják/üzenik meg a szülőknek, hogy mire van szüksége a gyermeknek az adott tanévben.

Koncz Ágota tanítónőtől érdeklődtünk arról, hogy például egy elsős gyermeknek mire van szüksége. Ezek pedig: két darab négyzethálós füzet, két darab segédvonalas füzet, egy darab sima lapú füzet, min. két füzet angol és vallás órára, egy darab rajztömb, három darab ecset, ragasztó, olló, tolltartó, négy darab grafitceruza, színes ceruza, radír, filctollak, piros golyóstoll, hegyező. A tanítónő hozzátette, hogy csak a legszükségesebb dolgokat kéri iskolakezdésre.

Bevásárlókörút

Egy körutat tettünk Nagyváradon, hogy hozzávetőlegesen kiszámolhassuk, mennyibe is kerülnek a tanszerek egy elsős gyermek számára. Bolttulajdonosoktól is érdeklődtünk ez ügyben, kisebb üzletekben és hipermarketekben is széles kínálat várja a szülőket és a gyermekeket.

A füzeteket illetően egy A5 méretű, 48 lapos füzet, vonalazástól függetlenül 1,10–1,30 lejbe kerül, a 80 lapos pedig 2,20–2,50-be. Az A4-es méretű füzetek árai lapszámtól függően (60 vagy 80) 3,50–4,50 lejbe kerülnek, a nagyon feltűnő dizájnnal rendelkezők azonban akár 6–10 lejbe is kerülhetnek. A kisebb méretű földrajzfüzet/biológiafüzet 1,30–1,50 lejbe kerül. Egy bolt tulajdonosától megtudtuk, hogy ez ebben az évben hiánycikk a piacon, ha nem maradt volna raktáron a tavalyról, akkor most nála ez nem lenne kapható. A nagyobb méretű földrajzfüzet/biológiafüzet 2,50–3 lejbe kerül, üzenőfüzetnek való notesz, jegyzettömb 1–3 lej között mozog. Az írószereket tekintve egy golyóstoll ára 1 lejtől kezdődik, minőségtől, gyártótól függően növekszik az ár. A töltőtollak ára 5–15 lej között mozog, egy ceruza 1 lej körül kapható. A 12 darabos színes ceruza 5 lejtől kezdődik, de egy jobb minőségű 10 lej körül van, a szintén 12 darabos filctoll ára 6–10 lej között mozog. „Felszerelt” tolltartót is lehet vásárolni, így már külön kevesebb, vagy szinte semennyi írószert nem kell megvenni; ennek ára 25–50 lej, a nem felszerelt tolltartóké pedig 15–50 lej. Továbbá, ha már írásnál tartunk, akkor radírt és hegyezőt is kell venni: a legolcsóbb radír 50 baniba kerül, de mérettől, minőségtől függően 2,50 lej is lehet, egy hegyező ára pedig 2,50 lejtől kezdődik, de akár 9–10 lejbe is kerülhet egy darab. A nagyobb diákoknak mértani felszerelésre is szükségük van, ez körülbelül 10 lejbe kerül, de a vonalzók, körzők külön is megvásárolhatók, gyártmánytól függően, így akár több tíz lej is lehet az áruk.

Külön felszerelés

A rajzórákat, kézmű­ves­kedést tekintve is külön felszerelésre van szükség: egy rajztömb vastagságtól, mérettől függően 2–6 lejbe kerül, a legolcsóbb vízfesték 5 lej, a 12 színű temperafesték körülbelül 15 lej, egy ecset 1–3 lej, gyártótól, minőségtől függően. Az A4-es méretű vékony színes papír 15 bani, a vastag 30 bani, de ebből szettet is lehet vásárolni, 2–7 lejért. A jó minőségű papírragasztó ára 3–4, egy iskolásoknak való olló 2,50–5 lej, azonban érdekességként meg lehet említeni, hogy létezik balkezes gyermekeknek gyártott olló is, ez 3,50–4 lejbe kerül. Gyakran kérnek az iskolákban gyurmát is: egy jó minőségű, 10 színű kiszerelés ebből körülbelül 5 lejbe kerül.

Nem szabad elfelejteni, hogy a tanszereket valamibe bele is kell pakolni. Bár iskolatáskát, ha egy jobb minőségűt választott a szülő, nem kell feltétlenül minden évben vásárolni, azért ez is megterhelheti a pénztárcát. Már 30 lejért is lehet iskolatáskát vásárolni, egy kiváló minőségű 150–200 lejbe is kerülhet, azonban a legtöbbet 60–70 lejért adnak el ebből a termékből. Természetesen a dizájnt tekintve itt sincs hiány, több száz különféle színű, díszítésű termék közül lehet válogatni, sőt, sok táskában külön zseb van laptopnak, táblagépnek, hogy azokat nagyobb biztonságban lehessen hordozni.

Mennyi az annyi?

Tehát ami a tanszereket illeti, ha mindenből a legolcsóbbat, vagy egy középkategóriás árú terméket vásárolunk, akkor egy első osztályba induló gyermek számára minimum 65 lejbe kerül a tanszer, a nagyobb osztályok esetében ennél kicsit többe, ugyanis több füzetre van szükség, a határ viszont a csillagos ég. Ehhez hozzáadandó a munkafüzetek ára: ebből első osztályban 3–4-re van szükség, ezeket legtöbbször az iskolában vásárolják meg, darabjuk 12–14 lej körül mozog.

Nagyobb osztályokban nő a munkafüzetek mennyisége, így az iskolakezdés már 100 lejen felül van.

Érdemes megemlíteni azt is, hogy tornaórán kötelező sportruházatban megjelenni, és legtöbbször a szülő egy-két új nadrágot, pulóvert is vásárol a gyermekeknek, így a szeptemberi hónapban hatalmas kiadásokra lehet számítani.

 

Törő Enikő



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .