Menettel az abortusz ellen

Menettel az abortusz ellen
Nagyvárad – Legalább ötszáz résztvevőre számítanak a Menet az életért rendezvény szervezői. Az abortusz elleni akció szombaton, a Városháza előtt kezdődik, hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón.

 

 

Nagyvárad az idén először csatlakozik a nemzetközi megmozduláshoz, melyen további tizenkilenc hazai város vesz részt, mondta Alina Galea, az akciót kezdményező Új Élet Keresztény Központ vezetője. A legfrissebb adatok szerint Romániának 19 millió lakosa van, s mintegy 22 millió abortusz történt az elmúlt 55 év alatt. „Amikor ezeknek az adatoknak a birtokába jutottam, elhatároztam, hogy mindenképp fel szeretnék lépni az abortuszok ellen” – mondta a fő szervező, aki szerint a lányokat idejében a keresztény értékek tiszteletére kellene nevelni.

 

Keresztény értékek

 

Mihaela Vișan, a Pulzus tanácsadási Központ vezetője arról szólt: szeretnék jótanácsokkal ellátni a lányokat, asszonoykat még mielőtt az abortuszt választanák, mégis legtöbbször abortusz utáni tanácsadást tartanak. Évek óta tartanak iskolákban előadásokat, melyek során igyekeznek rávezetni a fiatalokat az absztinencia előnyeire, s arra, hogy nem szégyen szűznek maradni egészen a házasságig.

Vincze Judit, a szervezésben szintén részt vállaló Királyhágómelléki Református Egyházkerület missziói előadótanácsosa ugyancsak a keresztény erkölcsi értékekre hívta fel a figyelmet, arra, hogy életünket Istentől kaptuk azért, hogy leéljük; „Háromgyermekes anyaként nagyon örülök, hogy én is részt vehetek ezen a rendezvényen” – mondta.

 

Utána mi lesz?

 

Miorița Săteanu, a Bihar megyei Nők Egyesületének képviselője több olyan akciójukról szólt, mellyel a nők védelmére és a család tiszteletére szeretnék felhívni a figyelmet. Mint mondta, rendezvényeik során nemegyszer találkozott egyetemista lányokkal, akik elmondták: terhesen nem lenne kihez forduljanak, kitől reméljenek segítséget, így valószínűleg az abortusz mellett döntetnének. „Ez a menet figyelemfelkeltés, de arra is kell gondolni, hogy utána mi történik” – mondta az egyesület elnöke. Később Dorel Caba lelkipásztor fejtette ki: hisz a keresztény értékekben, abban, hogy az élet Istentől van. A szervezők többször is kihangsúlyozták: a rendezvénynek nem az a célja, hogy elítéljék azokat a nőket, akik abortuszon estek át, hanem az, hogy a nők az összes információ birtokában legyenek, amikor döntést hoznak.

Az akció szombaton 12 órakor, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal előtt kezdődik, felszólalásokkal, majd a résztvevők a Fő utcán át a Prefekturáig, onnan pedig a December 1 térig vonulnak, ahol fellépések lesznek. További információk a www. marsulpentruviata.ro honlapon is találhatók.

 

Neumann Andrea

Címkék: ,