Menetirány-változtatások!

Menetirány-változtatások!

Szatmárnémeti –
Csütörtöktől jelentős
változások lesznek
Szatmárnémeti régi főterét
övező utcákban. A Szabadság
térről nem lehet majd behajtani a
Várdomb utcára, az Eötvös
utácról sem a Aurel Popp utcára.

Adrian Albu,
Szatmárnémeti alpolgármestere, a
közlekedési bizottság elnöke
tegnap sajtótájékoztató
keretében számolt be azokról a
forgalmi módosításokról,
amelyek csütörtök reggeltől
lépnek életbe a megyeközpontban.
Elsősorban a Micu Klein, a
Decebal (Várdomb), a Cuza
Voda
(Eötvös), a Mircea cel
Bătrân
, illetve az Aurel Popp
utcákat érinti a változás.
Ez elsősorban a
menetirányok
megváltoztatását célozza.
Bár Albu szerint
könnyíteni szeretnék a
gépkocsivezetők dolgát, a
város régi főterén
ezáltal nőhet a forgalom. Ezentúl
ugyanis nem lehet a Szabadság
tér
ről (P-ţa
Libertăţii
) letérni a
Várdomb utcára, ugyanis utóbbit
egyirányúsítanak. Vagyis, csak a
központ irányába lehet
közlekedni majd az említett utcán.


Az Eötvös utca
“iránya” marad változatlan, azonban aki a
Transilvania sugárút
irányába akar letérni, az
ezentúl a Mircea cel Bătrân
utcáról teheti meg, ez az utca is
egyirányú marad, azonban változik
az “iránya”. Az ezzel párhuzamos
utcában, az Aurel Popp utcán is
változás lesz. Az
Eötvös utcáról
nem lehet majd letérni az említett
utcában, ugyanis szemből érkezik
majd a Transilvania sugárút felőli
forgalom.


A Micu Klein és a Mircea cel
Bătrân utcák
kereszteződésétől a
Transilvania sugárútig marad
változatlanul a kétirányú
forgalom. A Micu Klein utca is
egyirányú lesz. Egyelőre viszont egy
darabon lehet majd két irányban is
közlekedni: a Mircea cel Bătrân utca
kereszteződésétől
egészen a Mihai Eminescu utcáig. A
Eminescu utca kereszteződésétől
azonban már egyirányú az
út – ennek folytatása a
Várdomb utca, amiről már
írtunk.


Így gyakorlatilag az említett
útvonalon egy “körforgalmat” alakít
ki a közlekedési bizottság.
Cătălin Dănciuţirendőrfelügyelő szerint az
egyirányúsítással bizonyos
útszakaszokon megkönnyítik a
forgalmat, ugyanis az út szélén
parkoló autók miatt többször
van fennakadás, elsősorban a Várdomb
utcában.


Az új közlekedési
táblák
at már
kihelyezték, ezek még le vannak takarva,
azonban csütörtök reggeltől
már az új
forgalomirányítás lép
életbe.