Menetelés volt az életért

A felvonuláson megközelítőleg ezren vettek részt
A felvonuláson megközelítőleg ezren vettek részt
Idén is megszervezték az Élet menete (Marșul pentru viață) abortuszellenes tüntetést Nagyváradon. Az esemény a Szent László-téren vette kezdetét, ahol az egyházak képviselői szólaltak fel.

 

A főtéren összegyűlteket az eseményt szervező Koalíció a családért szervezet képviseletében Daniel Burtic köszöntötte, kiemelve a felvonulás békés jellegét. A rendezvény idei mottója az „Egyedi az első pillanattól kezdve”, az élet és a család értékességét hirdeti – mondta el. Ezzel a megnyilvánulással nem kérünk semmit a politikusoktól, csakis Isten áldását, az emberektől pedog emberséget kérünk – emelte ki a felszólaló. A továbbiakban Alina Bonchiș ügyvédnő, dr. Livia Creț és Vinczéné Pálfi Judit lelkipásztor szólalt fel. A lelkipásztor elmondta: egy olyan erősen szekularizálódott közegben élünk, amelyben bármi a középpontba kerülhet, kivéve Isten és az ő tanítása, de az emberi élet sem. A járulékos fontossá válik, azonban „mindaz akik megismeri és elfogadja a világteremtő Istent, aki az életet áldásként ajándékozza nekünk, az boldog ember lesz”.

A felszólalások sorát a három egyház püspöke folytatta: az élet védelmében szólalt fel Sofronie Drincec ortodox püspök, Böcskei László római katolikus püspök és Virgil Bercea görög-katolikus püspök is, utóbbi egészségi állapota miatt csak köszöntötte a téren levőket, beszédét Anton Cioba olvasta fel. Böcskei László római-katolikus püspök elmondta, nemcsak a klímaváltozás, a környezetszennyezés veszélye fenyeget, a vesézly nemcsak kívülről jön, hanem az emberek felől is, akik nem ismerik fel Isten nagyszerű alkotásában helyüket. „A fejlődés és az emberi tehetség egyre magasabb szintű kibontakozása csak arra jogosít fel bennünket, hogy még jobban, még határozottabban és még hatékonyabban fáradozzunk az emberi élet tiszteletben tartása és az ebből fakadó emberi méltóság biztosítása érdekében. Minden hívő embernek ez a veleszületett kötelessége, életpéldával és helytállással az életet szolgálni” – emelte ki.

A főtéri eseményen a továbbiakban felszólalt a helyi baptista közösség elnöke, Petru Vidu, a pünkösdista közösség elnöke, Liviu Apolzan, Paul Negrut egyetemi oktató.

A négy órakor kezdődő felvonulás a város központjában a Szent László-híd – Fő utca/Republicii – Sztaroveszky/Magheru útvonalon haladt végig az ortodox katedrálisig, ahol további felszólalások zárták a rendezvényt. A békés, incidensek nélküli meneteléshez időközben csatlakoztak még emberek, kisgyerekes családok, idősek és fiatalok, így a felvonuláson jóval többen (megközelítőleg ezren) vettek részt, mint az esemény főtéren lezajlott részén.

János Piroska