Menekültek jöhetnek Váradra is – esetleg

Menekültek jöhetnek Váradra is – esetleg
Ide is elér a migránsügy. Lapunkban már többször írtunk róla, hogy Romániát is eléri rövidesen a menekülthullám. Íme, lassan itt van: már összeírták, hány menekültet lehetne elszállásolni iskolai épületekben. Ez azért is érdekes, mert az állami vezetők ezt nem említik.

Azt sem tudja még Románia, hány menekültet fogadjon be az esetlegesen megállapítandó közös európai kvótarendszer keretein belül (mint jeleztük, az ország vezetői ellentmondásosan nyilatkoztak erről, de körülbelül ezerötszázat-ezernyolcszázat emlegettek), továbbá az sem világos, igazából fel van-e készülve az ország arra, ha a kvótákon kívül egyszerűen eléri a menekülthullám (a jelenlegi kormány azt hangoztatta, hogy igen, az ellenzék szerint azonban ennek semmi konkrét jele). Mindezzel együtt némi – egyelőre statisztikai jellegű – mozgolódás már van az ügyben, mégpedig olyan, ami térségünket is érinti. Az Oktatásügyi Minisztérium ugyanis felkérte a megyék főtanfelügyelőségeit, hogy összesítsék, hány olyan szabad hely van a megyék tanintézeteinek bentlakásaiban, ahol esetleg menekülteket lehetne elszállásolni. (Egyes források szerint a felkérésben tételesen az szerepelt, hogy szíriai menekültek – ám egyelőre valószerűtlennek látszik, hogy ennyire specifikusan tudná a jövőt bármilyen romániai intézmény, főleg olyan, amelyik nem közvetlenül foglalkozik migránsügyekkel.)

Akiknél lehet

Bihar megyében is elkészült a vonatkozó összeírás. Eszerint nálunk öt olyan helyet azonosítottak, ahol – a tanügy hatáskörében – ez lehetséges. A következőkről van szó: a belényesi Nicolae Bolcaş Pedagógiai Líceum, a nagyváradi Iuliu Maniu Görög-Katolikus Líceum, a nagyszalontai 1-es számú Technológiai Líceum, a papfalvai 1-es számú Technológiai Líceum, valamint a sonkolyosi 1-es számú Technológiai Líceum. A belényesi tanintézet azt tudatta, hogy bentlakásában száz személyt tud elszállásolni és étkeztetni, a többiben pedig összesen további ötszáz hely van. A Nagyváradi Egyetem is visszajelzett – ők azonban azt, hogy nincsenek bentlakásban szabad helyeik, legfeljebb pszichológiai szaksegítség nyújtását tudják felajánlani. Időközben az Oktatásügyi Minisztériumhoz a többi megyéből is érkeznek a kimutatások.

Csak semmi pánik

Fontos jelezni: egyelőre nem arról van szó, hogy ezekre a helyekre menekültek érkeznének most. Az összeírás amúgyis országos jellegű. Tehát ha a későbbiekben ilyen helyeken is elszállásolnak esetleg migránsokat, akkor sem csak Bihar megyében. Sőt, egyelőre azt sem tudni, szükség lesz-e ezekre a helyekre is, és ha igen, hogyan osztják el a megyékben a migránsokat.
Magának a statisztika elkészítésének a ténye viszont figyelemre méltó. Románia – az államfő és a miniszterelnök révén is – ugyanis azt kommunikálja kifelé, hogy elveti a kötelező kvótarendszert, de ha mégis az lenne, akkor sem tud befogadni ezerötszáz-ezernyolcszáz menekültnél többet, mert úgymond „ennyi hely van”. Ehhez képest a mostani összeírás további helyek feltérképezésére utal.

Hisztéria sem kell

Közben tegnap Victor Ponta miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy az államfő megszólalása nyomán „eldőlt az, hogy Románia hány menekültet tud befogadni”, és az ország nem ért egyet a kvótákkal. „Aki szavaz az Európai Tanácsban, az az államfő” – tette hozzá, jelezve, hogy szerinte jó, hogy az elnök már ismertette a román álláspontot. S hogy ez mi is – legalábbis jelenleg? Az, hogy Románia továbbra is a menedékkérők önkéntes alapon történő elosztását szorgalmazza, a befogadási kvóták kötelezővé tételét nem tartja megoldásnak. Ezt jelentette ki egy nappal előbb Klaus Iohannis államfő. Hozzátette: Románia júliusban felajánlotta, hogy 1785 menedékkérőt átvesz a nehéz helyzetbe került országoktól. „Ennyit tudunk befogadni, többet nem” – szögezte le a román elnök, azokra a sajtóértesülésekre utalva, amelyek szerint az Európai Bizottság a korábbi befogadási kvóták növelését és kötelezővé tételét szeretné elérni. A román államfő ezt azzal indokolta, hogy az ország területén lévő hat regionális elhelyezési központban ennyi hely áll rendelkezésre. Elismerte: nem lenne gond egy kiürült kaszárnya átalakításával növelni a befogadható menedékkérők számát, de szerinte Romániának azt is figyelembe kell vennie, hogy a társadalom nem lenne képes integrálni több bevándorlót. Iohannis ezzel – a migránsok önkéntes befogadásának elutasítását szorgalmazó – Traian Băsescu volt államfő érvelését vette át, ugyanakkor megjegyezte: a kérdést nyugodtan és felelősségteljesen kell kezelni, Romániának semmi oka arra, hogy „hisztérikusan reagáljon, és idegengyűlölő oldalát mutassa”. A román államfő megállapította, az illegális bevándorlók tízezreinek beözönlése logisztikai problémákat is okozott több európai országban, ugyanakkor szerinte a schengeni övezet és a – menedékkérők regisztrálást szabályozó – dublini egyezmény működési elvei is sérültek, „a menekültek gyakorlatilag az egész európai építményt felforgatták”. A menekültek elosztásával kapcsolatos brüsszeli javaslat megismerése nyomán a Legfelső Védelmi Tanács alakítja ki Románia ezzel kapcsolatos álláspontját. A nemzetbiztonsági testület szeptember 17-i ülésén és az EU állam- és kormányfőinek októberi csúcsértekezletén is az önkéntes befogadási kvóták megtartását fogja javasolni.

Nincs nyomás

Iohannis rámutatott: Románián nincs migrációs nyomás, így számára csak elvi kérdés, hogy szolidáris legyen a többi uniós tagállammal. Kizártnak tartotta, hogy számottevően megnőjön a Romániába érkező menedékkérők száma, mondván, hogy „Romániába nem az jön be, aki akar, hanem az, aki teljesíti annak törvényes feltételeit”. Úgy vélte: „paradox módon” ebből a szempontból Románia előnyére vált, hogy még nem tagja a schengeni övezetnek.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter