Mementó: „Itt áll a temető tanúnak”

Mindenszentek és a halottak napja már szinte egybeforrott. Mindenszentek napja a katolikus és ortodox egyháznak, és azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, és egyben a halottak napjának az előestéje.

Ezeken a napokon a magyar területeken gyertyákat, mécseseket gyújtunk, imádkozunk szeretteinkért, sírjaikat letakarítjuk, virágokkal díszítjük és koszorúkat viszünk a halottaink tiszteletére. Más felekezetek is ünnepelnek, méltósággal emlékezvén meg az elhunytakról.

 

Eltérő szokások

Sokféle szokás dívik szerte a világon. Van, ahol a temetőbe enni-innivalót visznek, megterítenek a sírokon, jóízűen falatoznak, a maradékot szétosztják a koldulóknak. Van, ahol vidámkodnak, szellemeket ijesztgetnek. A mi multikulturális Váradunkon is már a halottak hetében elkezdődik a nagy nyüzsgés. Van, aki – ha várat nem is, de – drága műemléket emeltet magának, teleírva azt az összes rangjával, azt díszítgeti, van, aki térdig érő gazban bújdostatja árván hagyott szülei sírhelyét. Reményik Sándor megfogalmazásában koccannak a hangok a kemény márványokra: …Mint méh dongása végtelenben: / A város úgy elhalkul itt, / Kitárja csendtől ihletetten / A temető a titkait. / Itt áll a temető tanúnak,”… Felhígult, kevert, elárult és eladott tanúság található itt. Régi sírokon új feliratokkal, messziről érkezettek nevei villognak a fősétányon sorakozó köveken. Ismerős és ismeretlen, létező és kitalált hősök alusszák csendes álmukat.

 

Él Rulikowski emléke

A bejáratnál emelkedik a temető névadója, Rulikowski Kázmér gránitból készült síremléke. Neki tisztelettel adózik öreg, fiatal, nemzeti hovatartozás nélkül gyújtanak gyertyát, raknak virágot a magasba törő kőóriás elé. Ez a fiatal tele energiával lépett be a lengyel önkéntes gyalogosok közé, hittel harcolt a szabadság kivívásáért, és remélte a szebb jövőt. Kapitányként a dzsidás század élén mindig ott harcolt, ahol legnagyobb volt a veszély. Ezek a légiósok a nemzeti színeiket viselték az egyenruhájukon, fehér kabátot és négyszögletű piros prémes sapkát hordtak. A lengyel lelkületű cári tiszt 1849-ben megszökött a 7. ulánusezredből, és a magyar szabadságharc mellé állt. Elfogták és Világos után a magyar tisztekkel együtt az orosz lovasezred kíséretében Gyulára vitték. Augusztus 22-én lefegyverezték és átadták az osztrákoknak őket. Voltak, akik megszöktek. Rulikowski is megtehette volna, de ő kivárta a végzetes hajnalt. Paskievics elkülönítette, Váradra vitette, orosz hadbíróság elé állíttatta a magyarokhoz való csatlakozásáért. Alabin, a IV. Hadtest vadászezredének segédtisztje mesélte hogy „…amikor közölték vele, hogy ítéletét másnap reggel végrehajtják, megőszült egyetlen éjszaka alatt”. 22 évesen, augusztus 29-én felakasztották. Évekig jeltelen sírban aludta örök álmát a szabadságharcban részt vevő hős. A kiegyezés után, 1872-ben díszes emléket állított neki Nagyvárad, és utcát is elneveztek róla. Az emlékmű még áll, de az utca nevét rég megváltoztatták a város új vezetői. „Ám ez bizonyosság-s mindhiába / Cserélt e bús város nevet, / Kiált a halál némasága: / …Igazság, szentség ez csupán: / Halottaiban él e város, / Itt él egészen, igazán.”

 

Csepregi Eszter-Gyöngyi, Nagyvárad



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter