Mellrákszűrési programot indít az egészségügyi minisztérium

Mellrákszűrési programot indít az egészségügyi minisztérium
Jövő év elején kísérleti jelleggel elindulhat a mellrákszűrési program, amelyet egy 21 millió eurós vissza nem térítendő pályázatból finanszírozna az állam, tájékoztatott az egészségügyi tárca.

Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint a mellrák megelőzését, korai felismerését, diagnosztizálását és korai kezelését lehetővé tevő program öt éven keresztül fog zajlani és 30.000 nő vehet részt benne. A szűrővizsgálat kedvezményezettjei elsősorban hátrányos helyzetű térségekben, vidéken élő, munkanélküli vagy hátrányos helyzetű etnikai közösségek női tagjai lesznek. A közlemény szerint az egészségügyi minisztérium 191 millió euró EU-s támogatásból öt országos szűrőprogramot indít el: méhnyakrák, mellrák, tuberkulózis, B,C,D típusú hepatitisz és terhességi szűrővizsgálat. A projekt az ország négy régióját, az észak-nyugati és nyugati, valamint az észak-keleti és dél-keleti régiót érinti.

Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint ezekből az uniós alapokból az ingyenes mammográfiás szűrést, a felfedezett daganatok ultrahangos kiértékelését, a daganatok biopsziáját és az eredmények kiértékelését, valamint a korai stádiumú mellrákkal diagnosztizált páciensek kezelését fogják fedezni. A közlemény rámutat, hogy a kísérleti jellegű program elindítása alapján fejlődhet az infrastruktúra és az orvosi személyzet is tapasztalatra tehet szert, valamint kidolgoznak majd olyan szűrési, diagnosztizálási és kezelési procedúrákat, amelyek segítségével a későbbiekben országos szinten is kiterjeszthetik a szűrővizsgálatot.

Az egészségügyi minisztérium szerint a szaktárca prioritásként kezeli a betegségek megelőzését, amely által javulhat a társadalom életminősége és egészségügyi állapota.

www.agerpres.ro