Megyei kulturális projekt készül

Megyei kulturális projekt készül
Kulturális projektje készül a megyének, amelynek kidolgozását egy egyelőre ötfős testület koordinálja – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Pásztor Sándor RMDSZ-es tanácselnök.


Keddi sajtótájékoztatóján Pásztor Sándor megyei tanácselnök egyebek mellett arról számolt be: az elmúlt hónapokban az általa vezetett önkormányzat lépéseket próbált tenni annak érdekében, hogy a megye kulturális szempontból is fejlődjön, hiszen egy olyan tengelynek a vonzáskörzetében helyezkedik el, melynek fő sarokpontjai az e téren jeleskedő Temesvár és Debrecen. Ennek érdekében fellapozták az utóbbi időszak idevágó dokumentumait, és azzal szembesültek, hogy a megye esetében csupán egy 5-6 évvel ezelőtti, tömören összefoglalt elképzelés létezik, míg Váradon még abban az időben szökkentek szárba ilyenfajta ötletek, mikor Biró Rozália alpolgármester volt.
Ebből kiindulva, a megyei tanácsnál megalakult egy ötfős kezdeményező bizottság azzal a céllal, hogy koordinálja egy kulturális stratégia kidolgozását. A testületnek a megbizatásukat díjmentesen teljesítő tagjai Mircea Jacan, a Hagyományos Népi Kultúra Megőrzésével és Népszerűsítésével foglakozó Központ igazgatója, Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója, Lucian Silaghi, a Bihar Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője, Meleg Vilmos, a Nagyváradi Állami Filharmónia menedzsere, valamint Péter I. Zoltán helytörténész, műemlékvédő. A kört szélesíteni szeretnék civel szervezetek, önkormányzatok képviselőivel, illetve a megye jövő évi költségvetésében elkülönítenek majd egy külön tételt a terv megvalósítására. Ugyanakkor arra is törekednek, hogy a kulturális események, megnyilvánulások ne csak Váradra koncentrálódjanak, hanem a vidéki településeken is pezsgő művelődési élet legyen.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .