Megvont RMDSZ támogatás

Kovászna megye – Ha az RMDSZ vagy bármely más párt visszavonja politikai támogatottságát egy listáján bejutott személytől, akkor az illető vissza kell lépjen -fejtette ki György Ervin.

Kovászna megye kormánymegbízottja a vargyasi ügy kapcsán tette ezt a kijelentést. Korábban az RMDSZ alsó-háromszéki területi elnöke, Albert Álmos levélben értesítette Vargyas település jegyzőjét, hogy a község alpolgármesterét, Szőcs Dénest nem tekintik a továbbiakban a szövetség tagjának, ezért kérik, a törvény értelmében tanácsi mandátumát semmisítsék meg. Szőcsnek azt róják fel, hogy az alpolgármester-választáskor elfogadta az MPP jelölését, így nem a helyi szövetség által támogatott Borbáth Tibor került tisztségbe.

Szőcs elismeri, hogy elfogadta az MPP tanácsosainak a jelölését, de kijelentette, hogy az RMDSZ-ből nem kíván kilépni és továbbra is támogatni fogja a szövetség tervezeteit, ha hagyják, hogy maradjon és dolgozzon. György Ervin kormánymegbízott figyelmeztet: ha a vargyasi helyi tanács nem vonja vissza Szőcs alpolgármesteri megbízatását és tanácsosi mandátumát, az RMDSZ a bírósághoz fordulhat és az érvényben lévő jogszabályok szerint, nyert ügye van.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .