A nem is olyan régi, de a szép időkre emlékeztető játékkal a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabdacsapata megszerezte idénybeli első hazai győzelmét. A Palkó János és Nicolae Istrate edzőpáros legénysége 29–25 arányba verte a Kolozsvári U együttest.
A Vass, Surducan, Mateaş, Gălan, Liberţ, Dinescu, Sas felállásban kezdő piros–fehérek vezetést szereztek az első támadásukból, viszont a kincses város csapata egyenlített, majd a 9. percig vezetni is tudott (1–2, 2–3, 3–4), de Mateaş értékesített hetese után a hazaiak vették át a vezetést. Dinescu a 15. percben kettőre (8–6), a 17. percben pedig már háromra növelte a VSK előnyét (10–7), majd ugyanő hagyta négy gól hátrányban a kolozsváriakat (14–10). A nyáron szerződtetett játékos végre beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és az első fél óra után már nyolc gólt jegyzett. Fordulás után a kolozsváriak „semlegesítették” Dinescut, és ekkor lépett képbe Liberţ, aki átvállalta a gólfelelős szerepét. Két találatával a 35. percben először vezettek a szatmári legények öttel (17–12), és kisebb nagyobb kilengésekkel ezt a különbséget sikerült tartani az 52. percig (25–20). Ekkor kicsit kiengedtek a fiúk és magukra húzták ellenfelüket. Három perccel a vége előtt a kolozsváriak felzárkóztak kettőre (25–23), de Dinescu és Munea ismét négyre növelte az előnyt, majd Gălan kínai figurával szerzett szépségdíjas gólja után már biztossá vált, hogy másfél perc alatt az U már nem tudja ledolgozni az ötös hátrányt (28–23). A lelátón tombolt a közönség, a fiúk arcán pedig végre örömöt olvashattunk le. Prskalo úgy ünnepelt az utolsó sípszó után, mint egy igazán elkötelezett játékos. A koreográfiája talán akkor lett volna tökéletes, ha még meg is csókolja a mezére ragasztott csapatjelvényt.
A sikernek másik két hőse is volt: Vass Zoltán majdnem negyven százalékos teljesítményt nyújtott a kapuba, és nagyon fontos pillanatokban védett. Panazan csak a hétméteres dobásoknál állt kapuban, kettőt ki is védett. De felsorolhatjuk az egész csapatot, akik ezúttal valóban egységet mutattak a pályán. A szatmárnémeti születésű Mateş is hatékony volt a csapatjátékban, kétszer is labdát lopott a vendégtámadásoknál, és pontosan szolgálta ki kollégáját az ellentámadásban.
Férfi kézilabda
Nemzeti Liga, 5. forduló: Szatmárnémeti VSK – Kolozvári U 29–25 (15–11). VSK: Vass 14 védés, Panazan 2 (mindkettő hétméteres) – Mateş, Oşvat, Surducan 2 gól, Tcaciuc, Mateaş 3 (ebből 1 hétméteresből), Munea 3 (száz százalékos teljesítmény), Gălan 4 (66%), Prskalo 1, Liberţ 6, Oláh, Dinescu 9 (ebből 2 hétméteresből; 69%), Sas 1. Hétméteresek (megítélt/értékesített): 7/3 – 6/4. Kétperces kiállítások: 8 perc – 6 perc. További eredmények: Dinamo Călăraşi – Bukaresti CSM 24–22 (11–11), Bákói Ştiinţa – Krassó–Szörényi HC 36–26 (18–12), Konstancai HCM – Tordai Potaissa 43–27, CSM Ploieşti – Energia Tg. Jiu 21–24 (11–12), Bucovina Suceava – Székelyudvarhelyi KC 34–34 (16–13), Temesvári Poli – Steaua 28–15 (15–6).
1. Konstanca 5 5 0 0 197–132 10
2. Bákó 5 5 0 0 172–141 10
3. Udvarhely 5 3 1 1 147–133 7
4. Dinamo 5 3 1 1 138–133 7
5. Suceava 5 2 2 1 139–133 6
6. Tg. Jiu 5 3 0 2 145–144 6
7. Szatmár 5 2 1 2 133–147 5
8. Temesvár 5 2 0 3 123–117 4
9. Bukarest 5 2 0 3 130–131 4
10. Krassó–Sz. 5 2 0 3 131–147 4
11. Torda 5 1 1 3 133–154 3
12. Ploieşti 5 1 1 3 115–134 3
13. Kolozsvár 5 0 1 4 133–155 1
14. Steaua 5 0 0 5 112–147 0