Megvan a szavazás eredménye

Megvan a szavazás eredménye
Nagyvárad – A szavazók túlnyomó többsége Cornel Antalra, a Nagyváradi Egyetem jelenlegi rektorára voksolt a szerdai választásokon. Az is elhangzott a csütörtöki sajtótájékoztatón: pert indít egy újságíró ellen a jelenlegi rektor.

 

A választásra vonatkozó adatokat Aurel Căuș, az egyetemi választási iroda elnöke ismertette. Elhangzott: a választásra jogosultak 76%-a, azaz 869 személy vett részt a szavazáson: az egyetem 817 munkatársa az 1070 szavazásra jogosult közül, valamint 52 diák (összesen 73-an rendelkeznek szavazati joggal). 826 az érvényes szavazatok száma, ezek közül 620 szavazatot kapott Cornel Antal (ez a szavazatok mintegy 75%-ának felel meg), a fennmaradókat pedig a másik jelölt, Gheorghe Ionescu. A szenátusi tagokra vonatkozó szavazatok összeszámlálása tegnap délelőtt még nem fejeződött be.

 

„Bármi megtörténhet”

 

A szavazatok száma alapján tehát Cornel Antal a következő rektor, ehhez viszont az újonnan megszavazott szenátusnak el kell utasítania Gheorghe Ionescu óvását. Mint arról már beszámoltunk, a rektorválasztáson induló másik jelölt megóvta Cornel Antal indulását a választásokon, mivel a rektornak már volt két mandátuma (igaz, az első mindössze hét hónapig tartott). Ha a szenátus helyt ad az óvásnak, akkor új rektorválasztást kell szervezni. „Elvileg bármi megtörténhet” – fogalmazott a választási iroda elnöke. A minisztériumnak pedig szintén „rá kell bólintania” minderre, s amennyiben ez nem történik meg, szintén az a lehtőség áll fenn, hogy új választásokat kell szervezni.

 

Csalódott

 

Amint a sajtótájékoztatón elhangzott, teljes átláthatóság jellemezte a voksolást, 12 megfigyelő, valamint 15 sajtós kísérte figyelemmel az összes mozzanatot. Egy kérdésre válaszolva Cornel Antal kifejtette: csalódást jelent számára ellenlábasának az állítólagos őt becsmérlő kijelentése. „Végül is a Nagyváradi Egyetem tisztán kinyilvánította akaratát. Ezek után ennek a megkérdőjelezése első sorban az egyetem elleni támadásnak minősül. Annyira könnyű lerombolni azt, amit az utóbbi években sikerült felépítenünk” – mondta a rektor. Szintén kérdésre válaszolva azt is elmondta: mivel a törvény szerint a rektornak a szenátussal való egyeztetést követően kell rektorhelyetteseket választania, ezt megelőzően nem is szeretne személyeket megnevezni, mivel ezáltal dacolna a szenátussal. Másrészt nem szertné, hogy azok, akik szóba jöhetnek, különféle megjegyzések, támadások célpontjává váljanak.

 

Pert indít

 

A sajtótájékoztatón jelen volt Nicolae Pop is, az Informația de Vest képviselője, aki – mint arról már beszámoltunk – cikkeiben többször is támadta a rektort. Cornel Antal csütörtökön azt is elmondta: Nicolae Pop egy 43 pontból álló átiratot küldött tavaly a miniszterelnöknek, a DNA-nak valamint a tanügyminiszternek az általa elkövetett állítólagos törvénytelenségekről. Mindezek nyomán szeptember folyamán nagyszabású kivzsgálás zajlott az egyetemen, melynek december végén megszületett eredményéről a napokban tájékoztatta az egyetem szenátusát és a tanintézet honlapján is közzétette. E szerint az átirat egyetlen pontban sem állja meg a helyét. „Mivel békeszerető ember vagyok, nagy sajnálattal döntöttem el, hogy Nicolae Popot beperelem. Remélem, ő nemcsak az első, hanem egyben az utolsó ember is, akivel így kell eljárnom, de egyszerűen embertelen, amit velem művelt” – mondta a rektor. Az újságíró erre azzal reagált, hogy az átiratot nem ő írta, a rektor pedig azt válaszolta: az átiraton az ő aláírása szerepel.

 

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .