2011.03.8 10:49; Frissítve: 2011.03.8 10:49


Megvan a Földön kívüli élet nyoma? Valószínűtlen.

Röntgenmikroszkóppal készült meteoritfelvételeken látható rostszálak és zárványok valóban úgy néznek ki, mintha baktériumok lennének – állítják azok a szakértők, akik óvatosságra intenek a Journal of Cosmology című tudományos lap online kiadásában megjelent tanulmánnyal kapcsolatban.

A heves vitát kiváltó, múlt hét pénteken nyilvánosságra hozott cikk szerint a NASA egyik kutatója a déli sarkvidékről származó meteoritokban vélte fölfedezni a Földönkívüliélet nyomait. Richard Hoover felfedezéséről képeket is közölt, amelyek szinte vírusként terjedtek az interneten. Az amerikai űrkutatási hivatal vezető tudósai viszont visszautasítják a cikkben közölt állításokat, mondván a vizsgálati módszerek és az így kapott eredmények is megtévesztők.
    Biológusok véleménye szerint a baktériumok vájta üregek még nem jelentik azt, hogy azok idegen eredetű mikrobák lenyomatai lennének. Az internetes publikációban Hoover kizártnak tartotta, hogy az általa vizsgált kőzetminták szennyezettek lennének. A NASA szakemberei azonban rámutattak arra, hogy még a földi élővilágtól hermetikusan elzárt Holdról származó kőzetminták is szennyeződtek a földi mikroorganizmusokkal, így az igencsak rossz körülmények között tárolt évszázados meteoritokkal is hasonló történhetett.
    Hoover egy 1806-ban és 1864-ben Franciaországban, illetve 1938-ban Tanzániában talált meteoritot vizsgált. Az ezek felületéről ötven évvel ezelőtt és most készült felvételek is változásokat mutatnak, azaz nem kizárt, hogy az újonnan fölfedezett felszíni sérülések is a földi tárolás során keletkeztek.
    A szakemberek azonban még így is óvatosak, és a publikáció szakszerűségének megkérdőjelezésén kívül még senki sem merte egyértelműen kijelenteni, hogy valótlanok a szerző állításai.
    A tudományos élet azt álláspontot képviseli, hogy minden hibalehetőséget ki kell zárni, mielőtt bárki a szakma nevében ilyen jelentős bejelentést tenne. Úgy tűnik ebben az esetben is csak annyi történt, hogy valaki állított valamit, amit aztán a hozzáértők rendre meg is cáfoltak.
    Ennek ellenére nem zárható ki az a lehetőség, hogy az élet nem csupán földi eredetű, és akár az élet kialakulásában is szerepet játszhattak a meteoritok. Erre viszont még senki sem talált egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot.

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Apocalyptica a Campus Fesztiválon
Alig egy hete jelentette be főbb programjait Kelet-Magyarország egyik legnagyobb fesztiválja a Campus Fesztivál, [...] tovább »
….és még mindig Sziget
Újabb izgalmas csapatok és előadók mondtak igent a jubileumi Sziget szervezőinek. A Nagyszínpadon landol majd [...] tovább »
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés