Megújuló passzázs és palota

Ilie Bolojan polgármester
Ilie Bolojan polgármester
Felújítják a Madách passzázst és a Sas-palota eddig fel nem újított részét – többek között ezek szerepelnek a nagyváradi önkormányzat közeljövőben megvalósítandó tervei között.

A nagyváradi önkormányzat számos tervéről számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Ilie Boljan Nagyvárad polgármestere. Az elöljáró elmondta, hogy a Berettyóújfaluig vezető bicikliút kiépítésére vonatkozó projektben a városnak sikerült megspórolnia közel 350 ezer eurót. Ezt a pénzt – a budapesti illetékes hatóság jóváhagyásával – más Váradon létesítendő bicikliutakra fordítják majd. Bolojan elmondta, hogy ebből a pénzből 5,7 kilométernyi utat lehet majd építeni jövő augusztusig. Ennek a beruházásnak a keretében kötik majd össze a Sebes-Körös és a Pece parton már kiépült, vagy kiépülőfélben lévő kerékpárutakat. A polgármester bejelentette továbbá, hogy Szentmárton községtől átveszik a Püspökfürdőig kiépítendő bicikliút műszaki-gazdasági tervét, és a váradi önkormányzat keres finanszírozást erre a beruházásra is.

Vízparti vendéglő

A város átvette a Baross (Dacia) híd déli hídfője mellett lévő szivattyúházat. A terv az, hogy letarolják az építményt, és a helyén, mintegy száz négyzetméternyi területen egy vendéglátóipari egységet, valamint közvécét létesítenek. További terve a városnak a Madách passzázs felújítása, melyet magánvállalkozók bevonásával kíván megvalósítani. A bazárépületben tevékenységet kifejtő valamely vállalkozás saját pénzén felújítja a passzázst, melynek egyik oldalán asztalok lesznek, ahol élelmiszerárut lehet majd árusítani, a másik oldalát pedig a vállalkozó ingyen használhatja egy ideig, például teraszt alakíthat ki ott. Ilie Bolojan bejelentette, hogy a jövő héten újra meghirdetik a Kossuth/Independentei utcai parkolóház megépítésére vonatkozó tendert, ugyanakkor már kidolgozták a műszaki-gazdasági tervét a Sas Palota azon részének felújítására, amely mindeddig még nem volt felújítva. Ez utóbbi munkálatnak a költsége várhatóan másfél millió lej lesz plusz áfa, és 2015 őszéig elkészül. Mint Bolojan mondta, az Észak-Nyugat Regionális Fejlesztési Ügynökség tanácsa elfogadta azt, hogy más uniós tengelyekből megmaradó pénzeket műemléképületek felújítására lehessen lehívni.

„Várjuk, hogy megnyíljon ez a pályázati tengely, hogy benyújtsuk a Sas-palota felújítására vonatkozó projektünket”, jelezte Ilie Bolojan. Kapcsolódó hír, hogy a Marconst cég jövő márciustól kell újraöntse saját költségén a Sas-palota passzázsában a padlóburkolatot, és jövő nyárig el is kell készüljön a munkával. Bolojan hangsúlyozta, hogy a passzázsban működő vendéglátóipari egységekkel egyeztetve jutottak erre a döntésre. A Marconst díszburkolat-öntésre szakosodott céggel, saját költségén kell elvégezze a munkálatot. Amennyiben a város által elfogadható minőségű munkát végeznek, akkor nem kell kötbért fizessenek, amennyiben azonban a város a következő alkalommal sem fogja átvenni a munkát, akkor a Marconst a legelső kivitelezési határidőtől számítva fizet majd büntetést. A polgármester emlékeztetett arra is, hogy a város terve a közeljövőben a Darvas-Laroche házban egy szecessziós múzeumot kialakítani. Ezt a beruházást a város által megspórolt pénzekből fogják megvalósítani, jelezte az elöljáró. Megtudtuk továbbá, hogy az önkormányzat által létrehozott Fűtészszolgáltatási vállalat egymillió euróért vásárol szenet egy magyarországi bányától. Mivel közvetlenül a bányától veszik a szenet, ezért mintegy huszonöt százalékkal olcsóbban jutnak hozzá a fűtőanyaghoz, tette hozzá Bolojan.

Telekügyek

Eduard Florea a városháza gazdasági igazgatóságának a vezetője a tegnapi sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a 178/2013 számú rendelet a városbelterületén lévő területek besorolását szabályozza, és amelynek célja az, hogy a város belterületében lévő, jelenleg mezőgazdasági területnek nyilvánított telkek beépített telek besorolásba kerüljenek. A városban 8100 ilyen vitatott besorolású parcella van, és ennek a hónapnak az elejéig 7700 parcellára nyújtottak be kérvényt, és ezek közül több ezerhétszáz telek ügyében lezárult a besorolási eljárás. Florea kijelentette, hogy december 31-ig lehet befizetni az újraszámolt telekadót. Felhívta a figyelmet arra, hogy azoknak a tulajdonosoknak a teljes telkét, akik október 1-ig nem nyújtják be a vonatkozó kérvényt, automatikusan beépített telekként fogják nyilvántartani. Mint Florea elmondta, a határozat alkalmazása nyomán ez az adónem másfél millió lej pluszbevételt hozott a városnak.

Pap István