2011.10.25 12:35; Frissítve: 2011.10.25 12:35


Megújították a magyar-román munkafelügyeleti együttműködési megállapodást

Megújították a magyar és a román munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzési szervezetek együttműködési megállapodását – közölte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) az MTI-vel hétfőn.

A közlemény szerint az érintett tárcák élén, a felügyelőségek vezetőségében bekövetkezett változások, az ellenőrzési munka főbb célterületeinek, módszereinek változásai is indokolták a 2008-ban aláírt magyar-román munkafelügyeleti együttműködés hétvégi megújítását.

Az OMMF közleményében kitért arra is, hogy a két ország illetékesei közötti megbeszélésen szó volt egyebek mellett a határ menti megyék felügyelőségei közötti együttműködés kiszélesítéséről, a határ mindkét oldalán tevékenykedő vállalkozásoknál tartott, egyes ellenőrzési jegyzőkönyvek esetleges megküldéséről, a kiemelt ellenőrzési célterületekről, illetve a feketefoglalkoztatás visszaszorításának lehetőségeiről.

Mint a főfelügyelőség írta, a román munkaügyi, munkavédelmi ellenőrzések kiemelt területeiről Dantes Nicolae Bratu főfelügyelő beszámolva szólt arról, hogy a fakitermelésben, az építőiparban, és a jelentős számú külföldi tulajdonban lévő sütőipari üzemekben érdekelt vállalkozások hívják fel legtöbbször magukra a felügyelők figyelmét a munkahelyi fegyelem hiányából, az alkoholfogyasztásból eredő veszélyes helyzetek és balesetek nagy számával. Emellett, a fakitermelésben dolgozó kisebb vállalkozások a feketefoglalkoztatásban is élen járnak.

A bejelentés nélküli foglalkoztatás Romániában jelentős kockázattal jár, ugyanis az egy feketén foglalkoztatott munkavállalóért kiróható 5.000 eurós pénzbírság kivételesen magasnak számít a térségben, és 5 feketemunkás után nem közigazgatási, hanem bűnvádi eljárást indítanak a vétkes munkáltató ellen.

A magyar gyakorlathoz hasonlóan Romániában is szerveznek olyan ellenőrzéseket, melyek egy-egy munkáltatói csoportot céloznak meg. Míg az idén a magyarországi felügyelőségek a karbantartásra vonatkozó előírások betartását, a bankokat, a vagyonvédelmi a vállalkozásokat, a postai szolgáltatókat, a szórakozóhelyeket vagy éppen a húsipari cégeket vették górcső alá az év különböző időszakaiban, addig romániai kollégáik az erdészetekben, az építkezéseken, a kikötőkben és a nyári szezon kezdetekor a tengerparti vendéglátó-ipari egységekben végeztek célzott ellenőrzéseket – olvasható a közleményben.

Kardkovács Kolos, a Nemzetgazdasági Minisztérium jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkára beszédében az Európai Bizottság Zöld Könyvében rögzített, a foglalkoztatáspolitikára vonatkozó ajánlások követésének fontosságára, a foglalkoztatás bővítésével összefüggésben a legális munkahelyek adta szociális biztonságra helyezte a hangsúlyt.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Országos hírek
Kártérítés a burgonyatermelőknek
Június negyedikéig tehetik le támogatási kéréseiket a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség [...] tovább »
Szijjártó: nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó
A miniszterelnök szóvivője szerint nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó. Szijjártó Péter ezt [...] tovább »
Újratemetés: Frunda és Bunta ellenzi
Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje [...] tovább »
Megszavazta a román képviselőház a többségi választási rendszer bevezetését
Megszavazta kedden a román képviselőház a parlamenti választási törvény módosítását, amelynek alapján már [...] tovább »
Elutasították a szolidaritási adó bevezetését
Romániában elutasította kedden a parlament az úgynevezett szolidaritási adó bevezetését, ami a nagy vagyonok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés