Megtérítenék az ingázás útiköltségeit

A napokban bocsátották közvitára annak a sürgősségi kormányrendeletnek a tervezetét, mely lehetővé tenné, hogy ismét teljes mértékben térítsék az ingázó diákok útiköltségeit.

Ezzel tulajdonképpen visszatérnek a 2011-es törvényhez, mely ezt már előírta, mielőtt Remus Pricopie akkori tanügyi miniszter egy keretösszeghez kötötte az ingázó diákok útiköltségeinek megtérítését.

A tervezet szerint azoknak a diákok, akik saját településükön nem járhatnak iskolába, teljes mértékben megtérítik az útiköltségeiket a helyi költségvetésből, a szóban forgó tanintézeten keresztül, mely kifizeti a legfeljebb ötven kilométeres távra szóló bérlet árát. Amennyiben a tanintézet internátussal rendelkezik, szemeszterenként nyolc menettérti út árát térítik meg.

Amint Mircea Dumitru tanügyi miniszter a napokban egy ismert közösségi portálon írta, az, hogy manapság sok gyermek és fiatal kimarad az iskolából, sok esetben anyagi problémákra vezethető vissza, vagyis arra, hogy a szülők nem tudják kifizetni az ingázás költségeit. „Mivel azt szeretnénk, ha ezek a gyerekek iskolába járnának, hogy jobb jövőjük legyen, egy sürgősségi kormányrendelettel igyekszünk lehetővé tenni az útiköltségek megtérítését” – írja a miniszter.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter