ERDON Helyi hírek

2008.06.13. 16:42

Mozgalmas tanévet zártak

<p>Szatmárnémeti –&#160;Pénteken tartották a tanévzáró ünnepséget a Református Gimnáziumban, mely tanintézmény az iskolai év elején költözött új épületbe.</p>

Péntek délelőtt a Szatmár–Németi templom adott otthont a Szatmárnémeti Református Gimnázium évzárójának. Az ünnepségre ünnepi istentisztelet keretében került sor, melyet Sipos István a Nagybányai Egyházmegye esperese tartott. Beszédében többek között történelmi eseményeket elevenített fel. Az istentiszteletet követően Szilágyi Éva a gimnázium igazgatónője évzáró beszédet tartott. Beszédében megemlítette, hogy tanévkezdéskor, szeptember 8–án, még nem tudták, hogy melyik iskolában kezdik meg majd a tanévet. Nem tudták, hogy maradnak a katolikus zárda volt épületében, ahol 10 évig volt az iskola, vagy református tulajdonba tartozó épületbe költözhetnek. Elmondása szerint nem könnyű két épületben tanítani. Emellett beszédében megmelítette az iskolán kivüli tevékenységeket, valamint tantárgyversenyeket és vetélkedőket, melyeket a gimnázium falai között szerveztek, valamint amiken résztvettek a diákok. „Hiszem, hogy a diákok tovább fogják adni azt amit az iskolában kaptak” — folytatta Szilágyi Éva, majd javasolta növendékei számára, hogy a nyarat aktív pihenéssel töltsék el. Az ünnepi beszdet követően három szavalatra került sor, majd a tanulmányi ösztöndíjak kiosztása előtt Nagy Árpád a Johannita rend magyar tagozatának képviseletében a rend által tavasszal meghirdetett pályázat nyertesének, Higyed Emiliának (X. A osztály), adta át nyereményét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!