Megszüntették Gyergyószentmiklós volt polgármesterének hatósági felügyeletét

Megszüntették Gyergyószentmiklós volt polgármesterének hatósági felügyeletét
A marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen megszüntette Mezei János, Gyergyószentmiklós korábbi polgármestere hatósági felügyeletét – közölte hétfőn a Székelyhon portál.

A hivatali visszaéléssel vádolt volt polgármester ezután szabadon találkozhat a polgármesteri hivatal alkalmazottjaival, szabadon utazhat, és nem kell rendszeresen jelentkeznie a gyergyószentmiklósi rendőrségen.

Mezei János ellen 2015. január végén egy olyan ügy miatt indult ügyészségi vizsgálat, amelyben Budapest V. kerületi önkormányzata is érintett. A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) a 2015. májusi vádemelésben hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással vádolta a polgármestert. Az ügy érdemi tárgyalása még nem kezdődött el.

A vádhatóság szerint Mezei azáltal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt. A DNA szerint a Gyilkos-tó melletti telek nem lett volna eladható a magyarországi többségi tulajdonos beleegyezése nélkül.

A DNA azt tekinti zsarolásnak, hogy a polgármester a Monturist Kft. kisebbségi tulajdonosaként felszólította cég ügyvezetőjét – aki a feljelentést tette ellene -, hogy mondjon le tisztségéről. A vád szerint a polgármester akkor követte el a sikkasztásra való felbujtást, amikor az ügyészségi vizsgálat idején arra kérte a hivatal titkárnőjét, hogy hozza el neki az önkormányzati testület egyik ülésének a videofelvételét.

A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben kétszer is polgármesterré választott Mezei János az ellene folyó eljárás és kényszerintézkedések miatt nem indult újabb polgármesteri mandátumért a június 5-én tartott önkormányzati választásokon, és ezentúl a Hargita megyei önkormányzatban képviseli pártját.

A 17 700 lakosú Gyergyószentmiklóson a lakosság 86 százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter