Megszűnhetnek buszjáratok

Megszűnhetnek buszjáratok
Takarékossági megfontolásból több buszjáratot megszüntetne a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (OTL).

 

Mintegy négymillió lejjel csökkentette a helyi közszállítási vállalatnak (OTL) szánt idei évi támogatását a nagyváradi önkormányzat, emiatt, valamint a jelentősen emelkedő energiaárak miatt is arra kényszerül az OTL, hogy takarékossági intézkedéseket vezessen be. Ennek a célkitűzésnek a nyomán született meg az a javaslatcsomag, amelyről múlt csütörtökön rendeztek közvitát a nagyváradi városháza nagytermében. A nagyváradi, illetve a szentmártoni és borsi tömegközlekedés irányítását átvevő Transregio Közösségi Fejlesztési Egyesület és az Ingatlanhatóság szervezésében lebonyolított közvitán Csuzi István, az OTL igazgatója és munkatársai ismertették a leglényegesebb javaslatokat. Eszerint az OTL megszüntetné az Aradi úti bevásárlóközpontokhoz vezető 21., 23., 25. és 26. járatokat, mert nagyon kevesen utaznak ezekkel a buszokkal. Noha ezeknek a buszjáratoknak az üzemeltetését maguk a bevásárlóközpontok finanszírozzák (2 lej/kilométeres tarifával), és az utasoknak jegyet is kell váltaniuk rájuk, mégsem sikerült kifizetődővé tenni ezeket a járatokat. Csuzi István a közvitán elárulta, hogy az ERA park hajlandó többet is fizetni az OTL-nek azért, hogy a 23-as járat, ha rövidített útvonallal is, de megmaradjon, majd hozzátette, hogy most egyeztetnek az ajánlatról.

Rövidített 16-os

Csuzi István pozitív példákat is említett: mint mondta, az ERA bevásárlóközponthoz járó 19-es és a 2-es Real bevásárlóközponthoz járó 22-es busz nagyon bevált, ezeket az útvonalakat mindenképpen megtartják. Ugyanakkor nagyon kihasznált a 14-es buszjárat, ezért ezen a vonalon járatsűrítésre lesz szükség. A közvitán lényegében csak az OTL-nek azon javaslata kapcsán alakult ki vita, mely arról szól, hogy megszüntessék a 16-os buszjárat meghosszabbítását a Tineretului lakónegyedig, merthogy azzal a busszal alig néhány ember utazik. A közvitán megjelent egyik polgár sérelmezte, hogy a Tineretului lakónegyedet tömegközlekedés nélkül kívánják hagyni, noha, mint a fiatalember mondta, a Tineretuluiban lakók ugyanolyan adófizető polgárai Nagyváradnak, mint bármelyik más városrész lakói, így őket is megilleti a tömegközlekedés. Csuzi István válaszában hangsúlyozta, hogy az OTL csak javasolt, de a döntést a helyi tanács hozza majd meg, és ha a testület jónak látja majd, akkor ún. szociális járatot működtet majd az OTL a Tineretului lakónegyedben is. A közvitára szánt anyag olvasható a nagyváradi önkormányzat honlapján (www.oradea.ro). A vitairathoz június 13-ig lehet módosító javaslatokat benyújtani.

Pap István