Megszavazták a költségvetést

A nagyváradi helyi tanács csütörtöki ülésén megszavazta a város idei évi költségvetését. Annak ellenére, hogy nagy bevételekkel számol a város, nehéz pénzügyi év vár Nagyváradra.

 

A tanácsülés előtti sajtótájékoztatón ismertette Ilie Bolojan polgármester az akkor még elfogadásra váró költségvetés-tervezet főbb jellemzőit. Felsorolta a város és a költségvetés legfontosabb prioritásait, és a város idén várható pénzügyi helyzetéről is beszélt. Elmondta, hogy az idén és jövőre kell a városnak a legtöbb pénzt visszafizetnie a Siemens villamosokra felvett hitelből, ugyanakkor jelentősen csökken a város bevétele, mert a kormány csökkentette a jövedelemadóból származó adóbevételek visszafordítását az önkormányzatokhoz. Ez a kormánydöntés négymillió eurós kiesést jelent Nagyváradnak. Az igaz, hogy az állami költségvetésből kompenzációképpen átutalnak a váradi önkormányzatnak 2,5 millió eurót, de ezt a városnak ki kell egészíteni 1,5 millió euróval. Az idén várhatóan jelentős uniós támogatások érkeznek különböző nagyváradi beruházásokra, csakhogy ezeknek a projekteknek az önrészét a város kell biztosítsa, mely összeg mintegy 7,5 millió euróra rúg. Az önkormányzat az elkövetkező három évben húszmillió euró értékben kell hitelt felvegyen, hogy lefedhesse az uniós projektek önrészeit. Az idén tízmillió eurónyi, már megkötött hitelszerződés összegét hívja le a város, ennek a felét az ipari park közművesítésére, a másik felét pedig az utcafelújításokra fordítják majd. Ahhoz, hogy tartani tudja a szoros költségvetési számokat, a város többek között a működési költségek lefaragást helyezte kilátásba. Ez különösen az iskolák működési költségének csökkentésére vonatkozik, ugyanis az új tanügyi törvény értelmében az állam a gyereklétszám alapján támogatja anyagilag az iskolákat, mivel azonban a jövő tanévben mintegy ezer gyerekkel kevesebb, azaz körülbelül ötezer tanuló kezdi majd meg a kilencedik osztályt, így az állami támogatás mértéke is kisebb lesz a szükségesnél.

 

Vita nélkül

 

A nagyváradi helyi tanács csütörtöki ülésén kevesebb vita volt a költségvetés tervezet kapcsán, mint amire előzőleg számítani lehetett egy ilyen tervezet megszavazásakor. Fleisz János RMDSZ-es helyi tanácsostól érkezett egy módosító javaslat, aki azt kérte, hogy a civil szervezeteknek juttatott költségvetési összegeket 0,2 százalékról növeljék 0,3 százalékra, míg Huszár István RMDSZ-es tanácsos a városvezetés figyelembe ajánlotta azt, hogy egy esetleges következő költségvetés-módosításkor az Oituz, a Magellan, a Garleanui és a Bena utcák felújítására is irányozzanak elő öszegeket. Ilie Bolojan válaszában leszögezte, hogy nem támogatja Fleisz János javaslatát, mert egy sor pénzügyi kötelezettsége van a városnak, miközben egyes bevételi forrásai csökkentek, de ebben a helyzetben is a civil szervezeteknek juttatott összegek megegyeznek a tavalyi éviekkel, míg minden más fejezetben csökkentést irányoztak elő. Eduard Florea, az önkormányzat gazdasági igazgatóságának vezetője ehhez kapcsolódva elmondta, hogy a megyei tanácstól lehet számítani majd anyagi hozzájárulásra a civil szféra támogatására, és ha ez a pénz megérkezik az önkormányzathoz, azt egy későbbi költségvetés-módosításkor be lehet majd foglalni a büdzsébe. Az elmondottak ellenére Fleisz János fenntartotta javaslatát, amit a tanács leszavazott. A költségvetés-tervezetet az önkormányzat által javasolt formában fogadta el a helyi tanács.

 

Más

 

 

A napirendi pontok vitája után Pásztor Sándor RMDSZ-es tanácsos arra kérte a városvezetést, hogy rendeljen el városi rendőri őrjáratot a Sebes-Körös Decebal és Sovata híd közötti szakaszának mindkét partján. Az őrjárat feladata lenne figyelmeztetni főként a gyerekeket arra, hogy ne merészkedjenek rá a befagyott folyó jegére, mert az veszélyes lehet. Huszár István azt javasolta, hogy a Curteanu kórház parkolójában lévő parkolóhelyek napközben délután öt óráig fizetett parkolóként, míg délután öt órától másnap reggelig a környéken lakók számára fenntartott parkolóhelyekként funkcionálhassanak, mert ezáltal megoldhatóvá válnának a parkolási gondok.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .