Megoldódott a „rejtélyes” villamosügy – de más is van

Akt.:
Megoldódott a „rejtélyes” villamosügy – de más is van
© Csuzi István és a lila villamos, mondhatnánk lillamos. A szerző felvétele.
Újdonságokkal ünnepelte a nagyváradi villamosközlekedés 110. évfordulóját a HKV (OTL). Nyílt napot (igazából fél napot, mert kora délutánig tartott) szerveztek, jöttek is érdeklődő polgárok. Ugyanakkor a sajtónak újdonságokat is bemutattak. Előkerült ismét a lila villamos is – de egy régi sárga is.

Imádták a váradiak: az utcáról fotózták, filmezték, mások csak nézték azt az új, lila villamost, ami az utóbbi napokban már feltűnt Váradon – és amivel a váradi tömegközlekedés egyik ünnepnapján, pénteken egy protokollkört tettek a városban az újságírók, az OTL vezetői, az aradi villamosgyártó irányítói és azok a szerencsés polgárok is, akik kilátogattak a nyílt napra, és felfértek a remízből induló járműre. Mint menet közben láttuk, a megállóhelyeken sokan fel is szálltak volna a legújabb villamosra (de az nem állt meg egyik megállóban sem), és számos polgár azt hitte, új ilyen szerelvények érkeznek Váradra. Nos, máris le kell szögeznem: nem fognak.

Ugyanis a protokollutazás során kérdéseimre az OTL igazgatója, Csuzi István elmondta: a gyártó bemutatóra hozta el ezt a szerelvényt, a nagyváradi villamosközlekedés 110. évfordulója alkalmából, és viszi is vissza, ugyanis itt egyelőre ilyesmikre nincs pénz. Az árát a gyártó nem akarta elárulni, Csuzi István szerint viszont valahol egymillió euró körül lehet. Példaképpen az OTL-vezető hozzátette: „Most vegyük azt, hogy van 3 millió eurónk ilyesmire. Ebből vehetnénk három ilyen szerelvényt, vagy felújíthatunk vagy húsz régit.” Nos, az utóbbi mellett döntenek. És egyhamar máshonnan sem vesznek új villamosokat. Ugyanakkor teljes mértékben nem zárta ki az igazgató, hogy majd később, valamikor mégis – sőt, a nyílt napról el is mentek egy tárgyalásra, bár azt nem tudni, miről egyeztettek.

Egyszeri úton vele

A lila villamos hétfőn látható utoljára Váradon, akkor szedik le az itteni sínekről, és viszik el. És hogy milyen? Nos, rövidebb és kisebb befogadóképességű a nálunk futó Siemenseknél. Viszont a felszereltsége jobb, a fogyasztása kisebb, a kopása állítólag lassúbb. A gyártója az Astra, amelynek igazgatója, Valer Blidar azt hangoztatta, ez az első száz százalékban Romániában tervezett és román anyagokból gyártott ilyen. Ám később maguk a gyártók döntötték meg a mítoszt, amikor az újságírók gyanakodására végül elárulták: az ajtóktól a harmonika-elemekig számos olyan van benne, amit itthon nem is gyártanak, ezért külföldről kellett beszerezni.

A járművet az OTL egyik alkalmazottja vezette Váradon, aki nyilvánosan azt mondta, hogy jó, „bár szokatlanul kileng a kereszteződésekben, kanyarokban” – később azonban épp elkaptam azt a pillanatot, amikor az út végén kiszállt és kollégái kérdésére azt mondta, „hát, elmegy, de semmi különös”.

(Idő)utazás Váradon

Más érdekesség és újdonság is volt viszont az OTL nyílt napján. A telephelyükön Csuzi István megmutatott egy sárga régi, de felújított villamost. Ezt Bécsből kapták, a Siemens adományozta. Nagyon érdekes belülről is, mivel most patinás irodának van berendezve. Azonban nemsokára a síneken is látható lesz Váradon. Az igazgató ugyanis jelezte: turistáknak szánják, városnéző sétautazásokat lehet majd tenni vele. Az 1928-as gyártású jármű a remízből a vasútállomás felé tartó pályán halad majd a tervek szerint. Azonban e tervek még nincsenek készen: most állapítják meg majd az utazás árát, ami azonban biztosan drágább lesz, mint a szokványos vonaljegy, és azt is, mikortól meddig közlekedjen, bár a nyári turistaidényben fog. Néhány nap, de legfeljebb pár hét múlva indul az első itteni útjára. Érdekesség, hogy nem kártyaolvasók lesznek benne, hanem korhű ruhákba öltözött jegykezelők. Akik a nyílt napon a jelmezeikben be is mutatkoztak a remíz udvarán.

Mint később megtudtam, az oldtimer villamos nem egészen maga az 1928-as gyártású jármű – ugyanis azt nem is lehetne ilyesmire használni, meg csak úgy határokon áthozni sem, mivel védett. Ezért mintegy 80%-át kipakolták az eredeti alkatrészeinek, és másokkal tulajdonképpen újjáépítették. De így is szép.

Most épp elég

Csuzi István OTL-igazgató elmondta: Váradon jelenleg elegendő villamosuk van. Összesen 54 klasszikus Tátra, 10 másik fajta Tátra és 10 Siemens. Ezzel most szerintük megfelelő szinten tudják ellátni feladataikat. Ám hozzátette: ha a terveknek megfelelően meghosszabbítják majd a villamoshálózatot a városban – és meg fogják – akkor már lehet, hogy ez nem lesz épp elegendő. A tervek szerint mintegy 6 kilométer lenne az új villamosvonala hossza, és a város déli részén, a villamosremíz környékét kötné össze az aradi úttal, valamint egy kis rész a Sintezától az első ipari parkig vezetne. De mindez még távlati terv.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter