Megoldódik a Mentőszolgálat székhely-gondja Nagyváradon

Az Egészségügyi Minisztérium javaslatára, szerdai ülésén a Kormány elfogadta azt a határozattervezetet, amelynek értelmében az Egészségügyi Minisztérium fennhatósága alá kerül Nagyváradon egy állami közvagyonban lévő ingatlan, amelyben a Bihar Megyei Mentőszolgálat folytatja majd működését.

Az épületet és területet is magában foglaló ingatlan Nagyváradon, a Sucevei utca 24 sz. alatt található és a Bihar Megyei Tanács 2011. március 31-i, 62. sz. határozata értelmében az állami közvagyon részévé vált. Ide költözhet át a Bihar Megyei Mentőszolgálat.

„A Sucevei utcai ingatlan minden szempontból alkalmas, ugyanis a Republicii utcai épületet, amelyben jelenleg működik a mentőszolgálat, visszaszolgáltatták tulajdonosának és a szaktárcának többletkiadást jelent a bérleti díj kifizetése. Másfelől, az új székhelynek otthont adó ingatlan megfelel mindazoknak a kritériumoknak, amelyek a Mentőszolgálat által végzett specifikus tevékenységhez szükségesek” – nyilatkozta Cseke Attila szaktárcavezető, aki korábban személyesen is megtekintette az új helyszínt.

A felek a vonatkozó Kormányhatározat életbe lépésétől számított 30 napon belül kötelesek megkötni az átadás-átvételi protokollumot.

Címkék:


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .