Megoldást ígért az államtitkár

Megoldást ígért az államtitkár
Rendeződhet a megyei tanfelügyelőség által összesített és továbbküldött beiskolázási keretszámok ügye, legalábbis ezt ígérte a bukaresti szaktárca államtitkára.


Három éves az RMDSZ nőszervezete. Jelenleg 24 területi szervezete működik, és 217 helyi. Erről beszélt Biró Rozália nagyváradi sajtótájékoztatóján. Mint mondta, az Európai Néppárt, az EPP nőszervezetének egyik alalnöki helyét is sikerült megszerezniük, a hatból, ezt ő tölti be. Elmondása szerint 33 ezer emert értek el különféle akcióikkal eddig, és például szerveztek különféle tréningeket, karitatív akciókat, továbbá azt szeretnék, ha a női képviselet a pártokban is erősödne. „Szó sincs róla, hogy ehhez ne lenne elegendő nő, van kivel betölteni a helyeket, csak akarat is kell” – mondta. A jelzett alelnökség kapcsán is összegezte céljaikat, amelyek között szerepel, a reprezentativitás növelése mellett, a családok szerepének előtérbe helyezése, tudatosan önszerveződő csoportként való ténykedés, jótékonysági akciók szervezése, az anyanyelvhasználat előmozdítása. Szerint a tavalyi az RMDSZ nőszervezetében a felkészülés éve volt, „és ez idén is tart, egészen a választásokig”.

Megoldódhat

Szólt a tájékoztatón arról a beiskolázásokkal kapcsolatos ügyről, amelyről lapunkban már írtunk. Mint ismeretes, a megyei tanfelügyelőség összesítette a keretszámokat, majd úgy döntött, hogy összevonásokat, szűkítéseket kell eszközölnie. Így végül olyan létszámokról szóló dokumentumot küldött tovább Bukarestbe, amely szerint kilenc magyar osztállyal kevesebb indulhatna. Ez Váradon az Ady, a Saguna, a Szent László, a Balcescu és a Suciu tanintézeteket érinti, valamint egy-egy székelyhidi és szalontai iskolát. Összesen kétszáz-kétszázötven olyan diák lehet, akik emiatt nem tudnák anyanyelven folytatni a tanulást. Biró Rozália elmondta: beszéltek a tanfelügyelővel is, a tanügyi államtitkárral és a tanügyminiszterrel is. Utóbbinak írásos beadványt is eljuttattak, amelyben a keretszámok felülvizsgálatát kérik. Időközben pedig aláírásgyűjtés indult, és három nap alatt 4567 kézjegyet gyűjtöttek a rendezés támogatására. Mint hangoztatta, egyrészt köszönik ezt az érintetteknek, másrészt pedig a szakminisztert is meglepte, hogy ilyen gyorsan ennyi aláírást össze lehetett gyűjteni, és ezt be is nyújtották neki. Biró Rozália lapunk kérdéseire megerősítette, hogy hasonló helyzet rég nem állt elő, nem minden tanév kapcsán vannak ilyen feszültségek, ugyanakkor azt mondta, a szakállamtitkár azt ígérte neki, hogy kedvező megoldás születhet.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter