Megoldás előtt az érsemjéni ellentét

Megoldás előtt az érsemjéni ellentét
Bihar megye – Az érsemjéni református egyházközségben évek óta feszült viszony uralkodik a lelkész és a gyülekezet egy része között. A helyzet megoldás előtt áll.

Portálunkon több alkalommal beszámoltunk a fejleményekről, és az érintettek is többször megszólaltak, úgy megkeresésünkre válaszolva, mint egymás érveire replikázva. Információnk szerint rövidesen megoldódik az áldatlan állapot. A hírt kérdésünkre megerősítette Csűry István. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökét külföldi útja során sikerült megszólaltatnunk, aki telefonon elmondta: az értesülésünk helytálló, Fülöp János  tiszteletes április elsejéig  kell elhagyja érsemjéni szolgálati helyét.
 
Maguk dönthetnek
 
Ezen időszakba beletartozik a hivatali átadás/átvátel, az elköltözés, illetve az új szolgálati hely elfoglalása. Utóbbi Érszakácsit  jelenti (Szatmár megye, Nagykárolyi Református Egyházmegye). A határidőt követő nyolc napon belül az esperes jelenlétében kell eldöntse a semjéni presbitérium, hogyan kerüljön gyülekezetükbe új lelkész: pályáztatás  útján, meghívással, vagy püspöki kinevezéssel.  Csűry István hozzátette: örülne, ha előbbi két megoldás közül választanának, vagyis nem másra bíznák, hanem maguk döntenének.