Megnyílt a marosvásárhelyi repülőtér a kifutópálya teljes felújítása után

Megnyílt a marosvásárhelyi repülőtér a kifutópálya teljes felújítása után
A kifutópálya újraépítése után hétfőn megnyitották a másfél éve bezárt marosvásárhelyi Transilvania nemzetközi repülőteret.


A repülőtér hétfőn kapta meg a működési engedélyt az illetékes román légügyi hatóságtól, és nem sokkal ezután le is szállt Marosvásárhelyen az első utasszállító repülőgép. A charter járat a törökországi Antalyából hozott haza turistákat, majd ugyanoda indult vissza turistákkal a fedélzetén.
Péter Ferenc, a repülőteret működtető Maros megyei önkormányzat elnöke a hétfőn délben tartott sajtótájékoztatón elmondta: az Antalyából indult repülő már a levegőben volt, amikor a román hatóság kibocsátotta a repülőtér működési engedélyét.
A tanácselnök ismertette: a tervező 77 millió lejes (5,39 milliárd forint) költséggel számolt, ehelyett a beruházás áfával együtt 56,7 millió lejbe (3,9 milliárd forint) került, és a kedvező költségek ellenére a pálya szilárdsági adatai jelentősen meghaladják a tervben kért adatokat. A költségek nagyobb részét, mintegy 50 millió lejt a központi költségvetésből biztosították, a fennmaradó részt az önkormányzat adta.
Peti András, a repülőtér igazgatója elmondta: egyelőre két légitársasággal kötöttek szerződést. Egy török társaság szeptember végéig üzemeltet heti egy járatot Antalyába, és már e héttől beindul a Wizz Air heti két dortmundi és memmingeni járata. A Wizz Air szeptembertől indítja a Marosvásárhely-Budapest és a Marosvásárhely-London járatait. Az igazgató hozzátette: több légitársasággal is tárgyalásokat folytatnak további járatok elindításáról.
A Wizz Air diszkont légitársaság 2016 november közepén jelentette be, hogy a kifutópálya állapota miatt Kolozsvárra költözteti marosvásárhelyi járatait. Mivel a Wizz Air volt az egyedüli társaság, amely menetrend szerinti járatokat működtetett Marosvásárhelyről, a repülőtér forgalma a döntés következtében rendkívüli módon lecsökkent. A Wizz Air tavaly novemberben azt közölte, hogy a Kolozsvárra költöztetett járatainak csak egy részét költözteti vissza Marosvásárhelyre.
A Maros megyei önkormányzat 2017 szeptemberében írta alá a szerződést a versenytárgyaláson kiválasztott Porr Construct Kft. és Geiger Transilvania Kft. konzorciumával, amelynek 2018. január 21-ig kellett volna újraépítenie és megfelelő berendezésekkel ellátnia a kifutópályát, a gurulófelületeket, és a repülők állomásoztatására szánt platformot. A munkálatok műszaki átadása a múlt héten történt meg.

(MTI)