Megmentették a denevéreket

Megmentették a denevéreket
Kolozsvár- Szerdán több mint ezer hibernáló denevért mentett ki a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem főépületéből a Biológiai és Geológiai Tanszék csapata, ahonnan egy Bihar megyei barlangba szállították őket a túlélésük érdekében.

 

A reggel kezdődött akció körülbelül három órát vett igénybe: a szakemberek dobozokba tették az állatokat és a Nagy Magyar-barlangba vitték őket. Ioan Coroiu egyetemi előadótanár azt nyilatkozta: a denevérek védett állatok, és a beavatkozásra azért volt szükség, hogy márciusig optimális körülmények közt tudjanak telelni. Egyébként is zavarták az amfiteátrumban zajló kurzusokat, mert az egyik ablak kerete és a fal között találtak maguknak szállást, a mozgásukkal zajt keltettek és büdösek voltak. Valószínű, hogy az épület külső részéből jutotta be oda. A mentőcsapat tagjai felfeszítették az ablak belső farámáját, majd az állatokat kartondobozokba tették.

Ioan Coroiu arra hívta fel a figyelmet: mivel Kolozsvár környékén sok az erdő, ezért a város kedvenc helye a denevéreknek. Jellemző rájuk, hogy éjjel aktívak, nappal pedig meghúzzák magukat számukra kedvező helyeken, például ablakkerektekben vagy régi épületek ajtónyílásainál, ahová kivülről is be tudnak hatolni. Amúgy pedig a denevérek jelenléte a városközpontban azt bizonyítja, hogy ökológiai szempontból egy „egészséges” övezetről van szó, vagyis alacsony a légszennyeződés. A szakemberek azt gyanítják, hogy a denevérek novemberben-decemberben kezdtek el hibernálni. A barlangban március-áprilisig fognak telelni, majd új helyet keresnek maguknak, hogy szaporodni tudjanak.

 

Ciucur Losonczi Antonius