Megkoszorúzták Háromszék nagyjainak házsongárdi sírját

Temetőlátogatásnak is beillett a Kolozsvári Magyar Napok nyitónapján a Házsongárdi temetőben nyugvó háromszéki jeles személyiségek sírját koszorúzó ünnepély, amikor Berde Áron, Berde Mózsa, gróf Mikó Imre, Kriza János, Bölöni Farkas Sándor és Brósz Irma sírjára helyezték el a kegyelet virágait Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy küldöttsége.

Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány elnöke az eseményen részt vevő közel száz személynek tartalmas beszámolót tartott.

„Jóleső érzéssel tölt el bennünket az, hogy a Kolozsvári Magyar Napok néhány programpontjában részt vehet a Kovászna Megyei Tanács, illetve Sepsiszentgyörgy önkormányzata. Háromszék sok híres embert adott Kolozsvárnak, de Kolozsvár még nagyobb emberként adta őket vissza Erdélynek, a magyar nemzetnek. Legalább húsz, háromszéki származású jeles személyiség nyugszik a Házsongárdban, emléküket ebben a kiadványban őrizzük meg” – mondta Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, majd a jelenlevőknek átnyújtottak egy szépen kivitelezett színes kis tájékoztató füzetet, amelyben felsorolták a háromszéki származású, ám Kolozsváron nyugvó hírességek egy részét. Tamás Sándor megígérte: jövőre kibővítik ezt a kiadványt.

Egyed Ákos történész professzor, gróf Mikó Imre (1805-1876) sírjánál annak politikusi pályáját ecsetelte, majd örömét fejezte ki, hogy Háromszék nagyjainak síremléke előtt tiszteletünket tegyük. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kifejezte abbéli reményét, hogy jövőre új projektet indítanának, amellyel megpróbálnák támogatni a Házsongárd Alapítványt munkájában. Kriza János síremléke előtt Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke elmondta: Kriza sírjának közvetlen közelében levő ortodox papi sír miatt világításkor az ortodox papok megszentelik a Kriza-sírt is. 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter