Megkezdődött az Infinite Dance Festival

Akt.:
Megkezdődött az Infinite Dance Festival
Zenével, tánccal és vidámsággal vette kezdetét az első alkalommal megszervezett Infinite Dance Festival tánc- és összművészeti programsorozat május 19-én délelőtt.


Hivatalosan is megkezdődött az első alkalommal megszervezett Infinite Dance Festival tánc- és összművészeti programsorozat május 19-én, hétfőn délelőtt a Szent László hídon. Az örömtánc pontban 11.30-kor indult a Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar Kamaraegyüttesének kíséretével. A Szent László híd fél sávjára kiterjedő fesztiválindító programon a kamaraegyüttes dallamaira az Unique Dance Studio táncosai, a Mystique mazsorett-tánccsoport menettáncosai, a Nagyváradi Táncegyüttes, valamint a Szigligeti Színház tagjai táncoltak, lufikkal téve látványosabbá a táncos forgatagot.

Köszöntések

A nézelődőket Czvikker Katalin a Szigligeti Színház menedzserigazgatója és Huszár István Nagyvárad alpolgármestere köszöntötte. Mint elhangzott, az Infinite Dance Festivalt első ízben szervezi meg Nagyváradon május 19–24. között a Szigligeti Színház és a Nagyvárad Táncegyüttes. „Szeretnénk ha a mai naptól kezdődően minél többen lennénk az előadásokon” – mondta el Czvikker Katalin. Huszár István kiemelte, hogy az elmúlt időszakban számos rendezvény szervezését támogatták. A lezajlott programok azt is bizonyítják, hogy Nagyváradon igény van a kultúrára és a szórakozásra. A fél órás esemény végén pontban 12-kor a résztvevők felengedték a lufikat, amelyek a magasból jelezték, hogy útjára indult a nagyszabású fesztivál. A nagyváradi Szigligeti Színház és Nagyvárad Táncegyüttes szervezésében hagyományteremtő szándékkal útnak indított fesztivál a tánc sokszínűségét kívánja előtérbe helyezni. Teljes program és további információk a www.idf.szigligeti.ro oldalon találhatók.

P. Nagy Noémi



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter